Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

kell mondania ... A gazdaságunk napról-napra pusztul ... bizony sokszor, őszintén szólva ... sokszor még ... nélkülözünk is. Bolond Istók

: Nélkülöznek! Az aggastyán

: János nagyon jó ember, csupa szív ... megszerette volna idővel . . . meg kellett szeretnie .. . de hát másképpen fordult a dolog ... No, de egyél már fiam, hiszen semmit sem eszel ... Bolond Istó

k (az újságpapirost nézegeti) Az aggastyán

: Bizony fiam, csodálatosak a gondviselés útjai. Bolond Istó

k (idegesen, szórakozottan hallgatja Az aggastyánt, lopva a kezében lévő újságot olvassa, növekvő érdeklődéssel) Az aggastyán

: Tán egy fél órája sincs ... emlékszel-e, hogy beszéltél? ... Azt mondtad, hogy is mondtad ... hogy nincs égi vagy földi hatalom, mely visszatartson nagy utadban - nem tudom, micsoda cél felé ... Hej! valamikor én is így álmodoztam. És aztán ... meghúzódtam ezen a kis darab földön, mely apám birtokából megmaradt ... Hírnév, dicsőség ... megfeledkeztem róluk. Könnyű ám azt elfelejteni, mikor a mindennapi kenyérért kérgesedik a kezünk, verejtékes a homlokunk ... Bolond Istó

k (a dal - most már közelebbről - megint fölhangzik): Ez a dal ... mintha már hallottam volna valahol . . . Az aggastyán

: Látod, fiam, te még elég jókor tértél észre ... most már vége a sok csavargásnak. Bolond Istó

k (már egészen a lap olvasásába merült, időnként egy-egy mondatot hangosan olvas): Ez az egészen fiatal ember ... közönség lelkesedése ... Az aggastyán

: Meglásd, munka közben nem zaklatnak majd elérhetetlen célok, őrült vágyak ... 270