Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

Mária : Istenem ... hisz ez borzasztó ... ha ezt tudtam volna ... (A ládához szalad, abból szalonnát, egy fél kenyeret, sótartót és egy darab sajtot vesz ki, mely újságpapirosba van csavarva. Sze­leburdi sietséggel megteríti az asztalt, az éte­leket Istók elé rakja.) Addig is, egyék valamit ... Tegnap óta nem evett? ... Igazán? . . . Nem tréfál? ... Megyek a konyhára, (a baloldali aj­tón el) VIII. jelenet Az aggastyán, Bolond Istók (Az eget már teljesen elborították az esőfelhők. A szél a fákat csaknem földig hajtja. A távolból időnként tompa dü­börgés hallatszik.) Bolond Istó k (a lány után néz): Mária ... (Néhány lépést tesz a konyhaajtó felé, mintha utána akarna menni.) Az aggastyán : No, fiam, gyere ... egyél valamit. Bolond Istók : Köszönöm. (Az asztalhoz ül, fáradtan tenyerébe hajtja a fejét, mint akit nehéz gondok bántanak.) Az aggastyá n (a konyhaajtó felé mutat): Milyen vidám, hej, de régóta nem láttam ilyen vidámnak ... no, ugyan, egyél már . . . Bolond Istó k (felrezzenve): Köszönöm. (Vág egy darab sajtot és kenyeret, de nem eszik. A sajttakaró ujságpa­pirossal szórakozottan babrál.) Az aggastyán : Nem is csoda, ha mindég szomorú volt ezen az el­hagyott helyen ... olyan csendesen, némán éltünk egymás mellett ... Egyik nap úgy telt, mint a másik . . . Bolond Istó k (idegesen fölüti a fejét a távolból felhangzó énekre figyelve): Ki énekel? 268

Next

/
Oldalképek
Tartalom