Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

Mária: Bolond Istók Mária Bolond Istók Mária Bolond Istók Mária: többé reád, s ajkam, melyet kiszárított az út pora - a te ajkadat szomjazta, karom téged ölelt a távolságon át! És most végre itt vagy . . . itt vagy retlek! (Istók nyakába borul) Sze(ijedten ki akar bontakozni a lány öleléséből): Mária, így sohase láttalak ... (magánkívül): Nem! Persze, hogy nem! De gondold meg, három évig vártalak ... Egyre vártalak ... És most itt vagy ... szeretsz! Mondd, mondd, hogy még mindég szeretsz! (mint fent): De, Mária ... (m.f.): Istenem! ... úgy félek, hogy meghalok a boldogságtól ... Tudom, hogy szeretsz ... A szemedből látom ... Ugye - szeretsz? .. . (látszik, hogy nem tud uralkodni magán, megöleli Máriát): Szeretlek. Szoríts! ... Szoríts magadhoz ... érezni akarom, hogy ez nem álom ... Milyen boldog vagyok Itt vagy ... Te vagy ... Az enyém vagy - most már az enyém leszel mindig; itt maradsz - nem mész el soha! ... Soha! VII. jelenet Az aggastyán, Bolond Istók, Mária Az aggastyá

n (kívülről): Mária! Mária! (A kerti ajtón át bejön.) Mennyit kerestelek! Hol voltál? Mária

: Virágokat szedtem a réten, hogy szegény édesanyám képét feldíszítsem velők. Bolond Istók

: Az édesanyja már nem él? Az aggastyán

: Csaknem három éve, hogy meghalt ... Még olyan fiatal volt, és olyan szép ... ott van a képe 266