Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

Az aggastyán

: Csak mese, fiam, amit a vénasszony mondott! (A kerti ajtón jobbra el) A kisfiú

: (utána szalad): De hisz én láttam, nagyapó! Én láttam ... III, jelenet Bolond Istók Bolond Istó

k (megjelenik a tornácon. Arca sápadt, arccsontjai kissé kiállnak. Hosszú, bozontos fürtjeire formátlan pörge kalap van húzva, melynek karimája egészen le van gyűrve, s melyen a szalagnak csak a helye látszik. Kopott katonakabátja fölé hatalmas, lobogó, tógaforma rongyos fekete köpeny v»an vetve. Nadrágja térdig poros, sáros. Egyik kezében nagyon kis batyu, melyből egy könyvnek a csücske és egy palack kandikál ki, a másikban hatalmas ólmosbot.) Jó estét, adjon Isten! (körülnéz, látva, hogy senki nincs a házban, önmagát köszönti.) Jó estét kívánok, István úr, tessék helyet foglalni ... Köszönöm, (fáradtan a karosszékbe vágja magát) De elfáradtam ... Úgy fogok aludni holnapig, mint a tej! (körülnéz a szobában) Furcsa egy helyre kerültem! (A képeket nézegeti; a a virággal díszített kép előtt fölkiált.) Nem lehet! ... De mégis ... Ez az arc ... bolond vagy, Istók! (a kép alatti lócára áll, közelebbről vizsgálja a képet) Persze, hogy bolond vagyok! ... Ladislaus Várkonyi pincit anno domini 1798 ... és mégis . . . hogy hasonlít . . . (megfordul, a padon állva néz végig a szobán) Úgy látszik, senki sem jön ... (nagyot nyújtózik) Ej, szegény csontjaim. /Amint nyújtózkodva, karjait egészen kinyújtja, nagy fekete 254