Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

az abszolút magány és a totális integráció ezen feszültségi fokán. Semmi más nem történik itt, mint a viszonyok visszaveg zetése magára az emberre. E tapasztalatok megszerzésére és feldolgozására 'hoz helyzetbe' az ünnep. Ebben látom egyik emancipáló mozzanatát. Az anyagi javak fogyasztása, valamint a szellemi energiák felhasználása két szempontból is kiindulópontul szolgál az ünnepkultúra osztálytársadalomba való beszűkítésére és integrációjár? : a.) egyrészt a mindenkori uralkodó osztály az anyagi javakat ajándékkén

t bocsátja az ünnep résztvevőinek rendelkezésére, úgy, mintha az nem saját munkájuk eredménye volna; b.) másrészt az ünnep időszigeteiben felszabaduló gondolatokat, elképzeléseket, kívánságokat stb. a mindenkori uralkodó osztály azonnal beolvasztotta saját ideológiai koncepciójába, ami az ünnepélményre bénítóan hatott. 3. A mindenkori ünnep minőségétől függően - tehát akár egy folklórjellegű szórakozásról és fogyasztói elragadtatásról van szó, akár olyan ünnepről, amelyet megtekintünk, de nem vagyunk résztvevői, vagy egy olyanról, amely a rendező közösség számára létfontosságú - nő az ünnepen belül a játékos ellentétbe átcsapás jelentősége. Rang szerint: "A karnevál 9 nem teremti az álarcokat, csak felcseréli azokat: De aki az ünnep játékmomentumában a "szeretet örök pillanatát",*

1^ a "boldogító pillanatot", a harmónia apoteózisát, egyszóval az ellentmondások feloldását véli megtalálni, az az ünnepnek kozmetikázó és nem emancipáló funkciót tulajdonít. Ezt Laduries tanulmánya igazolja egy különleges forradalmi példán, az "1579/80-as karnevál Romansban" . ** Ami ott történt^ annak az ünnep szempontjából tendenziózus jelentősége van. Ha az ünnep a közösség résztvevőit, közösségi eszmét teremtve, felmenti a munkamegosztáson alapuló termelés alól, ezt nem az egyéni és szociális ellentétek kirekesztése révén éri el, hanem beépítve ezeket az ünnepi eseményekbe, főként "folya12 matszerű szociális ellentétbe való átcsapásként". 132