Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)
található - visszaélésekre ad lehetőséget, és olyannyira felcsigázza az érdekelteket, hogy még olyan szövegeket is átdolgoznak, amelyeknek erre egyáltalán nincs szükségük. Vagy olyan teljesen alaptalan vagy szövegidegen rendezői elképzelések születnek, amelyeknek úgy látszik, nincs más céljuk, csak a dramaturgiai átírás, vagyis az átdolgozói és szerzői jog megszerzése. így a fent említett "klasszikusok" közül sokan igen gyakran felelőtlenül átdolgozva, átírva, átszerkesztve kerülnek színre. Ez azután meggátolja, hogy gyakorlattá váljon egy minimális szövegfilológia, ráadásul összezavarja a közönséget és kizárja minden komoly kritika lehetőségét. Hozzá kell tennünk - s nem tudnám megmondani, hogy ez pozitív vagy negatív tény-e -, hogy X.Y. "átdolgozása" vagy "rövidítése" alatt is gyakran érintetlen formában kerül színre a klasszikus szöveg. Ez történt sok Goldoni-művel is, amelyekből gyakran húzott vagy felcserélte a jeleneteket egy-egy gátlástalan rendező, csak hogy magáénak mondhassa az "átdolgozást", azaz, hogy megszerezze a szerzői jogot. A filológia hiányát a becstelenség kompenzálja. Sajnálom, hogy ilyen részletekbe kellett bocsátkoznom, de a színházi gyakorlatról beszélünk, s nálunk ilyen a színházi gyámkor 1 a t. Előadásom második részében annak a kritikai és színreviteli tevékenységnek esztétikai eredményeiről szólok, amelyet az olasz színház a múlt drámairodalmának köszönhetett az utóbbi időszakban: tehát a felfedezésekről, újrafelfedezésekről, újraértékelésekről stb. Bizonyos szempontból kiemelkedő eredményekről van szó, de nem szabad megfeledkeznünk mindarról, amit nem tettek meg, bár lehetséges lett volna. Ilyen szempontból lényegében a következőkben foglalhatjuk össze az olasz színházi kultúra "sikereit": 1/ Goldoni színházának radikális újraértékelése. Ez az újraértékelés - a század első évtizedeire visszanyúló Falchi, Masi és az orosz italianista Dzsivelegov kritikai útmutatásai alapján - két nagy rendezőnek, Viscontinak és Strehlernek köszönhető. Az első 1952-ben vitte színre a Fogadősn őt, a 108
