Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 24. (Budapest, 1987)
Fried István: A végzettragédia magyar vége
sal, titokzetoskodással tell s zinmU /drámai költemény - miként Tóth Lőrinc nevezte/ fő vonásaiban a végzettragédia sémáit követi, befejezése, a feloldás, a végzeten győzedelmeskedő hit és jóakarat azonban - bár logikátlanul - eltér a végzettragédia modelljótől. Emellett a kortársskhoz intézett kiszólások inkább magyar irodalmi konvenciók jelenlétéről árulkodnak. Szinte Berzsenyi hangján szólal meg az egyik szereplő: Most a puhul taág búja lágy ölén A legnemesb vér törpévé fajúi, A sasfi most elkorcsul és verébbé Válik, lerázva ősi bélyegét, Tóth Lőrincné1 tovább lép Garay János Árbocz cimü Öt felvonásos és előjátékkal rendelkező színmüve /1837»/. A mottó a Macbethbői való, s ez már önmagában kihivás, más részről viszont az átok nál8 nem emelkedhet végzetet jövendölő és sorsot meghatározó drámai mozgató erővé. Sokkal inkább a bosszú, romantikus színmüvek kedvelt eszköze /például a Ruy Blasé/. "A jóslat nem isteni - mondja az egyik szereplő -, És benned csak vakhit él". Benned, azaz abban, aki hisz a jóslatnak* Hiszen ez a jóslat valójában a bosszú megnyilvánulási formája. Árbocz igyekszik elháritani a jóslat bekövetkeztét, miközben a jóslat szerint él és cselekszik. Ez okozza vesztét, ez bukását. A szinmü befejezéseként pedig ezek a mondatok hangzanak föl: Hogy vakhitüek még ellenségeink se Lehessenek! Ne siessünk a kijelentéssel: Garay a felvilágosodás egyik tételét irta drámába. Nézzük meg közelebbről: mi ellen fogalmazta meg a vakhitet, a jóslatok szerint élőket bíráló szavait, Garay úgy állitja be a jóslatot, mint 8 régi korok babonás hagyományait, amelyeknek nem lehet foganatja, ha öntudatos ember módjára cselekszünk. Tehát, ha nem a jóslat irányitje lépéseinket, hanem a megfontolás. A tragikum oka tehát nem az átok és a jóslat, hanem az emberi gyarlóság /összhangban Vörösmarty nézetével/. Ilyen módon Garay is kiteszi a végzet tragédia dramaturgiája után a maga kérdőjeleit, s mintegy visszájára látszik fordítani ezt a dramaturgiát. Azt foglalja drámába: mi történik akkor, ha valaki egy bosszúból jövendölt eseményben hisz. A jóslatot és átkot az Árbocz cimü drámában egy bosszúra szomjas, gyermekétől megfosztott öregasszony mondja ki, abban bizva, hogy a babonás szereplők, nevezetesen Ar—