Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 24. (Budapest, 1987)
Fried István: A végzettragédia magyar vége
hetetlen hatalommal küzdenek", "vétkeikben az emberiség gyarlósága, bukásaikban nagyság mutatkozik, s illy mü egy tiszta időben támadt égi háborúhoz hasonlít, mellynek nagyszerűségében valami rémületes szép van." A maiak azonban már "világosabb eszmék kora"-ben élnek, s a költőt körülölelő világ más feladatot tüz ki poétája elé. Akkor jár el helyesen, "ha mindent az ember belsejéből, az egyes charakterek erejéből fejt ki /.../, a a körülmények nyomását veszi fátum gyanánt...". Egyfelől tehát Vörösmarty a korból vezeti le a drámát, tágabb értelemben vett környezet és színház összefüggéseire mutat rá, mely összefüggés az emberről és körülményeiről alkotott felfogás révén ölt testet. Másfelől - éppen ezért - a pszichológiailag differenciáltabb emberábrázolás mellett áll ki, s ezzel nemcsak és nem elsősorban a régiek, hanem a közeli múlt és a kortárs romantikus drámák világképét utasítja el. ^agyon beszédes a dramaturgiai példa: Shakespeare Macbeth jének és Grillparzer végzettragédiája főhősének szembeállítása, ez utóbbi - Vörösmarty szerint - csak "boszankodást gerjeszt". /24/ S bár Vörösmarty előbb irt drámákat /nem kifogástalanokat/, később szinikritikákat /melyekben például elismerőleg ir a Galotti Emiliár ól/. 72 ^ és fogalmazta meg drámáival nem teljesen összhangban álló dramaturgiai elméleti Írását, e följebb idézettek pontosan jelzik, a Vérnász vitadráma is, Az ősanya magyar ellenpárja, hiszen - s foglaljuk össze következtetésünket -: 1/ Az ősanyá ból elemeket kölcsönözve, Az ősanya vonalvezetését sok tekintetben követve, olyan szinmüvet ir, amelynek fő forrása saját kiseplkáje, és amely magánéleti válaágát vetiti ki az általánosan érzett és jelenkorát átható csalódottság segítségével. 2/ A Vérnász drematurgiája ennek következtében emlékeztet ugyan Az ősanyáé ra, sőt bizonyos értelemben még Victor Hugo drámáiéra is, a kölcsönzött elemek azonban más célt szolgálnak, a vétkes ember morális megtisztulásában már nem hivő, hanem a jogos büntetés okozta nézői-olvasói katarzist eredményező költői igazságszolgáltatást segítik. 3/ Ennek következtében Vörösmarty igyekszik eleget tenni a morális szinház követelményének: az egyén bűnére mindenképpen következő büntetés-bünhődés folyamatát akarja szinpadra vinni. Azt a tételt, miszerint ki miben vétkes, abban bűnhődik /ez viszont ezúttal a romantika drámáihoz viszi közel/. Mindennek azonban nem egy családra nehezedő végzet az oka, többnyire nem ártatlan emberek szenvednek a fátumtól. Bár az is igaz, hogy a bűnösök úgy lakolnak
