Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Tarján Tamás: Magyar abszurd ás groteszk drámák a hazai színpadon /1957-1982/

nem egy ember, hanem egy lámpa normális élete lett volna. Talán az Összes - látott és nem látott - Örkény-bemutató valamennyi epizódja közül ez e villanás világította be legélesebben az Örkény-1 groteszk működésének és erkölosiségének lényegét. Azt, hogy ez az Író teljes egészében és mélyről - belülről és Ifjúságból - fakadó módon a groteszk szemlélethez rendelte hozzá Írói pályájának utolsó, mintegy két évtizedes szakaszát. Nem tanulta, átvette, utánozta, gyakorolta a groteszket /és kisebb részben az abszurdot - hisz abból is okult/, hanem élte, hirdette, vallotta. A "lappangó" magvar abazu

rd éa groteszk* Sarkadl Imre. Weöres Sándor éa Pilinszky János szerepe Örkénynél a groteszk kiteljesedésében a tudatosan tájékozódó szándék és a végre szabadjára engedett alkat, adottság szövetkezett. Az akart és az ösztönös tehát. Az Író - részben fölényes mesterségbeli tudású dramaturg-felesége, Radnóti Zsuzsa jóvoltából - jól ismerte, nemegyszer eredetiben ls olvasta az abszurd és a groteszk iskolateremtő müveit /erről személyes beszélgetésekben is volt módunk meggyőződni/. Pontosan ismerte szokat a szálakat is, amelyeken drámairól munkássága a hazai avantgárd szerény hagyományába kötődhetett. Mint Dóry Tibor barátja, a Négykezes regény

ben alkotótársa is, nagyra becsülte Az óriásosecsemőt

. ezt az 1926-ban, Perugiában irt, a magáéi közül Déry által is legjobbnak tartott színmüvet. Világosan látta azt is, hogy Püst Milán korai naturalista és szimbolista törekvései a színházi áthangolásban épp abszurd éa groteszk vonásaikkal, elemeikkel tűnhetnek ki. Örkény tehát nemcsak tehetségének teljében, de történeti és esztétikai ismeretek birtokában is alkotta nagy müveit. Kilenc esztendővel fistalabb, s oly korán elhunyt drámaírókortársa, Serkedi Imre a magyar literature Móricz Zsigmond-i, Németh László-i örökségéhez vonzódott, igy őt az nem az avantgárd, hanem a kritikai, illetve lélektani realizmus érintette meg. Világirodalmi olvasottságáról nincs pontos információnk a szakirodalomból, de valószínűsíthető, hogy az Ötvenes-hatvanas évek fordulóján csak szerény, s főként közvetett ismeretekkel rendelkezhetett az abszurd drámáról, a csírázó groteszkről. Amikor tehát 1960/6l-ben papírra vetette tárgyunk szempontjából elhagyhatatlan Oszlopos Simeon cimü darabját /melynek előzményei is vannak munkásságában/, jobbára ösztönösen cselekedett. Mint fiatalkori novelláitól kezdve klmutetha23