Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években

Ruszt, aki Shakespeare-sorozatával és Schiller-interpretációival csakúgy a történelmi erejű viharokba vetett emberről, az egyéni éa társadalmi morál, a magán- éa a politikai szféra tragikus összebékíthető tlensógéről beszélt, mint akár Solohov Csendes Don

jának feldolgozásával, a Periclesszel sem tagadja meg önmagáti a dialógusokra bontott lovagregényt mai vízióvá, jelenldejü kataklizma-látomássá tágítja. A szinpad színes, /ismét a fekete-fehér-vörös hármas határozza meg a képeket/ és mozgalmas /most is a szokott emelvényrendszer adja a játékteret az ismerős alapkoreográfia egyik változata alá: párhuzamos éa keresztező mozgások, lasaú, hangsúlyoa vonulások váltakoznak statikus csoportképekkel, kimerevítésekkel/; a mise, illetve ez oratórium-jelleg sohasem tűnik el a Ruszt-rendezésekből. A látvány tehát látványos, csakúgy, mint a világ felületi képe, ugyanakkor az egymásba átúszó szerepek, az újra meg újra ismétlődő, azonoa szituációk azt sugallják, hogy mindez - vagyis a világ - valójában ijesztően örök és mozdulatlan* Mindazonáltal Ruszt rendezéseire sohasem volt jellemző a teljes kiábrándultság, ó mindig is katartikus előadásokra törekedett. Ezért is kerülte el makacsul a naturalizmust, ezért alakított ki magának egy stilizáltságában rugalmasan változtatható passió-keretet, ezért történt az ő színpadán mindig is szépen a borzalom. Puritán dekorativitása, ha szigorúan Ítéljük meg, végülia kissé esztétlzálővá szelídítette a kegyetlen színházat. De ez nem feltétlenül kárhoztatandó, mert a ruszti szinpad forma és szinkezeléae lényegében teátrális ugyan, ám csakúgy, mint ahogy például a cinquecento - például Raffaello valamely blbliei tárgyú festménye, festői. Tehát fegyelmezetten, konvenciókba szorítóttan, pontos szerkezetben. Az efajta, olykor zsúfoltnak tetsző képi harmónia képes erra, hogy a drámai oselekmény brutalitásán mégiscsak átlüktesse a feloldás "mindennek ellenére "-remény ét. A Perioles záró totálképében a szereplők különböző szinü, méretű és fazonú paraplék alatt közlekednek, mintegy "ez élet viharaiban". Csak Cower, a krónikás csukja össze tüntetően, csakazértls, tépett-kopott fekete esernyőjét, hogy szkeptikus mosollyal intézze a nézőkhöz e befejező sorokét: "Számltok még türelmetekre, várom. Éljetek boldogul, szívből kívánom." Csehov Ivenov

j a korhadt fakéreg-rótegeken gázol keresztül Zsámbéki Gábor kaposvári rendezésében, de sohasem sikerül kilábalnia erről az egyenetlen, Ingatag talajról; dolgozóezobáját éppúgy ez e rothadó növényi hulladék borítja, mint a kertet, s amikor Lebegyevék szalonjába menekül, ott sinos másképp - legfeljebb e gazdag