Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években

kellett jönnie, hogy hősének "képpé merevült világát" esek a halál törheti szét. Be milyen halál? Tőrszúrástői eredő, mint a romantikában, avagy az amerikai realistáknál? Kis Jánosnak joga van a saját halálához. -A saját kellékelhez. Legalább utolsó percében a való valósághoz. A szobában - a kaposvári stúdiószínpadot a színházépület mosókonyhájából alakították ki - valamennyi tárgy nagyon valódi. A osikkek, a kiürült borosüvegek, a kopott kárpitok, az áporodott ágynemű, és az ablak, amely csakugyan a szabadba nyílik. Mindezek nagyrésse persze más színpadon is valódi lenne, de a néző nem ülne egy szobában Kis Jánossal*. Itt karnyújtásra áll előtte a hamutartó, érezheti a osikkek jellegzetes szagát. És a szünetben, meg az előadás után el kell mennie az asztal mellett, mert a nézők kijárata azonos a szereplők bejáratával. A naturalizmus itt meghatározó esztétikum. Zsuzsi tehát felkep egy közönséges vasalót. És maga is a halálra sebzett állat üvöltésével, egyetlen kétségbeesett ütéssel öli meg azt az embert, aki bebizonyította neki, hogy nincs bizonyosság. Mert ezt nem lehet elviselni. Kis János sem tudta, Zsuzsi sem tudja. Tehetetlenek és ölnek. Lelket és testet, önmagukat és másokat. Timon nagyúr előszobájában roskadásig megteltek a fogasok, a szolgák alig tudnak helyet szorítani az egybegyűlt látogatók köpenyének. A vendégek mohón, habzsolásra készen érkeznek, és sietős, gyors léptekkel tűnnek el a belső termekben, izgatottan a rájuk váró lakoma igézetében. Túlságosan sokan vannak Timon vendégei és túlságosan lelkendezők, odaadok, választékosak. Ha jobban megfigyel jük, egyszerűen szervilisek. Nem barátkoznak Timonnal, hanem törleszkednek hozzá. Szerveznek köréje egy világot, amely látszólag a barátság, a hűség magasztos eszményére épül. S ez a látszat olyan szép, hogy Timon mindenáron szeretné fenntartani. Hazudik magának, mert kényelmes a világot olyannak tudnia, amilyennek látni szeretné. Csakhogy Timon csődbejut. Hogy erre nem gondolt? Nem. Eltávolított magától mindent, ami valóságos

, ami megrepeszthette volna lombikvilágát. A lejárt váltóival nyilt utcán rátörő uzsorás-küldöncök viselkedéséből kénytelen rádöbbenni a helyzetére. De aztán következetességében naggyá nő. Es akkor már elutasít minden féligazságét, minden kibúvót. A szolnoki előadás képi csúcspontja az utolÉÓ lakoma - Székely László puritán, fénytelen-fémes díszletében, az ovális, sima asztalon tompa csillanású ezüstedények, Timon a szó szoros értelmében "fröcskölő" indulata, amint a feltálalt tiszta vl 160