Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években

kellett jönnie, hogy hősének "képpé merevült világát" esek a halál törheti szét. Be milyen halál? Tőrszúrástői eredő, mint a romanti­kában, avagy az amerikai realistáknál? Kis Jánosnak joga van a sa­ját halálához. -A saját kellékelhez. Legalább utolsó percében a va­ló valósághoz. A szobában - a kaposvári stúdiószínpadot a színházépület mosó­konyhájából alakították ki - valamennyi tárgy nagyon valódi. A osikkek, a kiürült borosüvegek, a kopott kárpitok, az áporodott ágynemű, és az ablak, amely csakugyan a szabadba nyílik. Mindezek nagyrésse persze más színpadon is valódi lenne, de a néző nem ülne egy szobában Kis Jánossal*. Itt karnyújtásra áll előtte a hamutartó, érezheti a osikkek jellegzetes szagát. És a szünetben, meg az előa­dás után el kell mennie az asztal mellett, mert a nézők kijárata azonos a szereplők bejáratával. A naturalizmus itt meghatározó esz­tétikum. Zsuzsi tehát felkep egy közönséges vasalót. És maga is a halál­ra sebzett állat üvöltésével, egyetlen kétségbeesett ütéssel öli meg azt az embert, aki bebizonyította neki, hogy nincs bizonyosság. Mert ezt nem lehet elviselni. Kis János sem tudta, Zsuzsi sem tud­ja. Tehetetlenek és ölnek. Lelket és testet, önmagukat és másokat. Timon nagyúr előszobájában roskadásig megteltek a fogasok, a szolgák alig tudnak helyet szorítani az egybegyűlt látogatók köpe­nyének. A vendégek mohón, habzsolásra készen érkeznek, és sietős, gyors léptekkel tűnnek el a belső termekben, izgatottan a rájuk vá­ró lakoma igézetében. Túlságosan sokan vannak Timon vendégei és túlságosan lelkendezők, odaadok, választékosak. Ha jobban megfigyel jük, egyszerűen szervilisek. Nem barátkoznak Timonnal, hanem tör­leszkednek hozzá. Szerveznek köréje egy világot, amely látszólag a barátság, a hűség magasztos eszményére épül. S ez a látszat olyan szép, hogy Timon mindenáron szeretné fenntartani. Hazudik magának, mert kényelmes a világot olyannak tudnia, amilyennek látni szeret­né. Csakhogy Timon csődbejut. Hogy erre nem gondolt? Nem. Eltávolí­tott magától mindent, ami valóságos , ami megrepeszthette volna lom­bikvilágát. A lejárt váltóival nyilt utcán rátörő uzsorás-küldön­cök viselkedéséből kénytelen rádöbbenni a helyzetére. De aztán kö­vetkezetességében naggyá nő. Es akkor már elutasít minden féligaz­ságét, minden kibúvót. A szolnoki előadás képi csúcspontja az utol­ÉÓ lakoma - Székely László puritán, fénytelen-fémes díszletében, az ovális, sima asztalon tompa csillanású ezüstedények, Timon a szó szoros értelmében "fröcskölő" indulata, amint a feltálalt tiszta vl 160

Next

/
Oldalképek
Tartalom