Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években

szik -, akkor minden eszközzel küzdenie kell a bevételi terv minél nagyobb arányú túlteljesítéséért. Másként: a konjunktúráért. A színház tehát a szervezői hálózat üzletileg egyre tökóletesebbedő, kockázatmentes működésében érdekelt. Ennek pedig az üzemi szervezés a legszilárdabb alappillére, a nem a bérletrendszer, amint ezt a szívós legenda terjeszti. Színházaink jegykészletüknek csak meglepően kis részét kötik le bérletbe. A legjobban prosperáló színházban sem éri el a bérlet a befogadóképesség húsz százalékát. Ilyen arányú bérletakció még nem ellensége a spontán közönségnek. Üzletpolitikai szempontból sokkalta meghatározóbb tehát a pénztári forgalom és az üzemi szervezés százalékaránya. A színházak nem ritkán jegykészletük 60-70 százalékát az üzemi hálózaton keresztül értékesitik, mig a saját pénztári forgalom sehol sem haladja meg a harminc százalékot. A szinházi közönség összetétele tehát döntően az üzemi szervezéstől függ. Felmerülhet persze a logikus, ám naiv kérdés: miért baj az, ha minden jegyet "elszervezünk"? Tudvalevő, hogy nálunk rendszeres jegyvásárlók a szocialista brigádok, a különféle társadalmi szervezetek, a fegyveres testületek, az oktatási intézmények. És vásárol persze a dolgozó egyénileg - méghozzá gyakorta - olyan jegyet is, amelyről eleve tudja, hogy nem fogja felhasználni, de a "kettőt fizet, hogy azt az egyet megkapja" - mozgalom előnyeit mindenki élvezi. Szinház és szervező mindenekelőtt, de persze a közönség is, mert árukapcsolás nélkül nem jutna hozzá a sikerdarabok jegyeihez. Az árukapcsolás szervezői módszertana ma már rendkívül változatos, olykor egyenesen kifinomultnak nevezhető; s mindenképpen úgy tűnik: segítségével alakult ki és virágzik lankadatlanul a mesterséges - ám az egész szinházi struktúrát megtartó - konjunktúra. A színházjegyet tehát - bár áru -, mégis sikerűit megfosztani értékétől, éppen azáltal, hogy gyakran manipulálnak vele, vagyis olyanoknak juttatják, akiket a szinház voltaképp nem érdekel. S az eszmei elértéktelenedést segiti, hogy a jegyárak viszonylag mérsékeltek; az állami dotáció jóvoltából. Ennek kultúrpolitikai indoka ismert, ám ezért kaphatott lábra részint a könnyű kézzel osztogatott színházjegyek gyakorlata, részint ezért hajlandó a néző a számára fölösleges jegyek megvásárlásával elnyerni a jutalékra dolgozó szervezők kegyét. Ne szépítsük a dolgot: a burkolt korrupció egyik fajtájával van dolgunk. Ördögi kör ez. Hiszen belátható, hogy a jegyek árának jelentős emelése azokat "büntetné", akik - bár sze157