Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években

s legszívesebben kirekesztve a színpadról az utána felnövekvő 1rányzetokat. A másik éppen a lényeges különbségeket nem hajlandó tudomásul venni, éa Brecht egyenes folytatásának tekint mindent, ami munkássága óta a világszÍnpadon történt, ta végül vannak, akik Brechtet idejétmúltnak, korszerűtlennek tartva, egyszerűen eltemetnék. Annyi kétségtelen, hogy a hagyományos átélés tudatos elvetélésével együtt valamennyi Brecht utáni teoretikus átvett egy másik - ehhez szorosan kapcsolódó - tételt is a sokat vitatott mestertől: "Minden érzelmi elemnek külsőleg ls meg kell nyilvánulnia, azaz gesztusokká kell fejleszteni őket. A színésznek kézzelfogható, külső kifejezést kell találnia figurája érzelmei számára."^^ Esslin is, Bárba is magától értetődő természetességgel használják ezt az elvet, s tudatosan vagy "tudat alatt" egyre több színész és rendező vette át napjainkig, belátva, hogy a színpadon nem művelhetünk irodalmi, hanem csakis cselekvő, tehát gesztusokra épülő színjátszást. Ennyiben Brecht-tanítvány a század második felének valamennyi jelentős szinházi embere, függetlenül attól, hogy látványosan elkötelezte-e magát valamilyen irányzathoz. Az abszurdok és a pszichodinamikusok azonban, a brechti alapról legalább kilencven fokos fordulattal eltérve haladtak tovább. Azokat a magatartásformákat és helyzeteket, amelyeknek társadalmi Indítékait a V-effekt eszköztára okszerű összefüggéseikben igyekezett láttatni és magyarázni, az abszurdok végletes logikátlanságukban, képtelenségükben mutatták meg. Az abszurd szerzőket szeretik úgy magyarázni, hogy azok nem hisznek a jelenségek megmagyarázhatóságában, filozófikusabb szóhasználattal: a világ megismerhetőségében. Azt hiszem, közelebb állunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, nem hisznek a szinpadi magyarázgatás szükségességében: vagyis bíznak az abszurd helyzetek rádöbbentő erejében, minden didaktikus eszköz nélkül is. S ez természetesen nem eszköztelenségét jelent, hanem az eszközök változtatását, korszerűsödését. Esslin például ezeket sorolja fel: 1. A "tiszta szinház", tudniillik absztrakt szinpadi hatások, amilyeneket jól ismerünk a cirkuszból vagy a revüből, zsonglőrök, akrobaták, torreádorok vagy pantomimesek fellépéséből. 2. Bohócszámok, bolondozás és "mad scenes" /őrült jelenetek/. 3. Verbális nonszensz. /Képtelen szöveg./ 4. Az álom és fantázia birodalma, gyakran erőteljes allegorikus izzel.