Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Mészáros Tamás: Rendezői új hullám a hetvenes években

lődésl rendellenességeitől. A fiataloknak az a hulláma, amelyet a főiskoláról sokáig szisztematikusan távoltartottak - tehát akkor sem vállalhatta a profi-kereteket, ha akarta - kénytelen volt más teret keresni magának. Ezt pedig egyedül az amatőrmozgalom kínálta fel. Ám figyelemreméltó, hogy - a mégoly ellenkező vélekedésekkel szemben - nem valami szükkörü, belterjes fészkelődós volt ez; meglehetős közönségbázisra épült. S éppenhogy egy fiatal közönség részvételére. Azokéra, akik akkor már jóideje nem jártak a hivatásos színházba. Szakmai körökben köztudott /erről készültek felmérések/, hogy az egyre "stabilabb" magyar színházak nézőtábora is mind zártabb lett. Ez nemcsak a közönség foglalkozási rétegezettségében nyilvánult meg, hanem elsősorban korosztályi összetételében. A 16-35 közötti generációk szinte kiköptek a nézőterekről. Viszont éppenhogy ők adták az amatőrök táborát. S ezt a valóben spontán folyamatot már nem lehetett nem észrevenni. Annál Inkább nem, mert az amatőröknek nem csupán formai újdonságaik miatt akadtak szimpatizánsai. A tartalmi okok legalább ilyen fontosak voltak. Szemben a hivatásos színházzal, amely ebben az időben mindinkább befelé fordul, s elzárkózik a társadalmi kérdések elől, a "nyitott" amatőröket elsősorban azok érdeklik. Megkockáztathatjuk, hogy a színházesztétikái "értéktermelés" másodlagos szerepet játszott a tartalmi törekvésekhez képest. Hiszen amit a hazai amatőrök a formanyelvben létrehoztak, az a legjobb esetben is szinkronba került a hasonló világszinházi törekvésekkel. /Persze, ez a szinkronitás korántsem lebecsülendő, ha meggondoljuk, hogy a hivatásos magyar színháznak addigi története során sohasem sikerült megvalósítania./ Az amatőrköntösben jelentkező, de a lényegét tekintve magában a színházművészetben erjedő megújhodni akarás még vékony szálakkal sem kötődött a hivatásosokhoz, tőlük semmiféle támogatást nem kapott; viszont meg-megújuló támadásaikat állnia kellett. Ugyanakkor a hazai, korlátozó gazdasági-szervezeti feltételek, egzisztenciális lehetőségeik, - illetve azok hiánya - miatt az amatőrizmusnak egyszerűen nem volt jövője. Huzamosabb időn át egyetlen társulat sem tudta tartani legjobb produkciói szinvonalat. /Igaz: az ametőrszinházi aranykor nem sokkal később világszerte lezárult - de abban nem játszottak szerepet adminisztratív intézkedések./ Ennek okai külön tanulmányt kívánnának, elégedjünk meg ezúttal a végeredmény regisztrálásával: az amatőrmozgalom perspektivátlanságától elcsüggedt, kiábrándított fiatalok előtt egyetlen út állt - valami módon mégis-