Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Dévényi Róbert: Magyar színház - magyar egyfelvonásosok napjainkban

éveken keresztül szinte esek as amatőr mozgalomnak ls egy szük - bár jelentős! - rétegéra. az egyetemi Ifjúságra szorítkozott. Képmutatás lenne elhallgatni, hogy e viaazáa helyzet a kultúrpolitika azükkeblUségének következménye. A hatvanas években a színházi idéologie éppen az abszurdoknál eresztett sorompót. Az abszurd a szocialista humánumot tagadó perspektívátlan életérzés baollusgazdájának bélyegeztetett. Még e forma la gyanakvást keltetti a parabola ezldőtájt aezel átkoztatik ki, hogy túláltalánosító, az esetleges torzulásokat abazolutizálja, éa ezért összeférhetetlen e "méltányosan" kiegyensúlyozott realizmussal. És a főváds az abszurd csempészáru, efemer divatolkk, amelynek ma j mol ás a méltatlan a magyar színházhoz. Nem vitást a jelentkező magyar abszurdben letagadhatatlan az epigonizmus. Néhánya nem ls több, mint valamelyik közkeletű minta szándékos /Gosztonyi Jánost A néma énekesnő/ vagy szándéktalan /Handket Közönséggvalázás - Kolin Pétert Pablo Neruda éa az IC/

parodlaztlkue leképzése. /Csak megjegyzem, hogy Reményi Bélát Bodora várva oimü egyfelvonásosa már a hatvanas évek legelején Beckett átplántálás

aval kísérletezik./ A dialógus-technika nem egyszer megtévesztőén hü Imitáció. /Például Oláh János vagy Wehner Tibor pint er iád álban, /Mégis úgy vélem, hogy a magyar valóság szeizmikus folyamatai markáns megfogalmazásukat éppen az abszurdokban - és igy az egyfelvonáaoaokban - kapták meg./ Hogy az abszurdoid groteszk erre eminensen alkalmáé, azt, hála Örkény Istvánnak, nehéz lenne tagadni. Az abszurd reagált az elsők között a konszolidációs folyamat ellntézetlenségeire, a torzulásokkal való leszámolás megtorpanásaira az új mechanizmus demokratikus perspektíváinak voluntarisztikus beszükitésére, összefoglalóan arra a sajátos szocialista válsághelyzetre, amely a közvéleményben csak napjainkban kezd tudatosodni. Tegyük hozzá, hogy a magyar abszurd ezen a szemüvegen keresztül láttatta az általános, világméretű krizis-jelenségeket is. Mindebből következik, hogy a magyar abszurd egyfelvonásos irodalom inkább a történelmi-társadalmi paradoxonokat modellálja /lásd: Dürrenmatt, Mrozek, Dorst/ mint a lét ú.n. végső kérdéseivel viaskodó metafizikait. /Beckett/ Ez utóbbira hamarjában csak két darab ajánlkozik példának, igaz, mind a kettő a mai napig remekműnek tűnik: az egyik Görgey Gábort Ötórai tea

, a másik P. Horváth László: A meztelen csiga oimü egy felvonás osa. A zömben a modell nagyon is életközeli. Ez alighanem a hordozó-közeg, az amatőr együttesek és szélesebben az értelmiségi ifjúság sajátos töltésének következménye.