Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)
Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/
ötvözetével, Boér Szókratésze viszont a környező világ abszurditását, amelynek a tragikus hős /ha nem is a történelmi valóságban -, legalább a néző előtt/ fölébe tud nőni. Az önálló versmüsorait erkölcsi-művészi erővel, láttató hatással feltöltő azuggesztivitás / Mondj igazat . Ki látott engem?/ a Szókratész védőbeszédé ben nagyszínpad! energiaforrássá vált, a nyíltszíni tárgyalás igényes pódiummüvészetből mély katarzist kiváltó szinházi produkció lett. Négy év múlva, 1978 októberében a hatalom és erkölcs konfliktusával kényszerűen szembenéző két főszereplő érdekes találkozásának lehettük tanúi Szatmáron - s egy érdekes szerepcserének: az Eg a nap Seneoa felett cimü Kincses-drámában ugyanis a /vendégként/ rendezést is vállaló Kincses Elemér az unatkozó őrült zsarnok szerepét osztotta Boér Ferencre, Senecát, Néró nevelőjét viszont Acs Alajos játszotta el. Szerencsésnek bizonyult ez a találkozás - nemcsak a két színészé és a rendezőé, hanem a szintén vendég díszlettervező, Kemény Árpádé is, aki forgóajtókkal határolt nagy teret képzett ki az árulások és őrjöngések, a kétségbeesett kísérletek szinpadi játéka számára, melyben Ács egy szinte eszköztelenül természetes, a tébolyult hatalomnak éa saját tévedésének áldozatául eső bölcset, Boér pedig egy csupa-ideg-csupa-mozgás, félnivalóén beteg császárt jelenített meg. A történelmi kosztümök /a mellékszereplő Benczádi Sándoré, Kisf8lussy Bálinté, Elekes Emmáé, Bokor Ildikóé/ nem akadályozták meg, hogy a kétségtelen irodalmi értékeket Is rejtő, jó dramaturgiai érzékkel megirt és megrendezett előadásban időszerű példázatot lássunk. A történelmi múlt, egyes kiemelkedő életpályák parabola-súlyú megidézése uralta a szatmári magyar társulat példamutató Kocsis-sorozatát is. A szatmáriak - Gyöngyösi Gábor irodalmi titkár, a színész Zsoldos Árpád, Boér Perenc, Ács Alajos /igazgatói minőségében is/ - elsőként ismerték fel Kocsis István drámáinak a színpadon is kamatoztatható irodalomesztétikai értékét, és /másokkal ellentétben/ következetesen vállalták a kipróbálás kockázatát. Noha a nagy előadáshoz szükséges sajátos formát nem találták meg, vállalásuk igy is jelentős. A nagy játékos cimü Martinovics-értelmezés jelentette a nyitányt, 1969-ben /Zsoldossal a főszerepben, Kovács Ádám rendezésében/ ; a következő évadban a Bolyai János estéje . Kovács első monodrámája Zsoldos Árpádnak és a rendezői minőségben pályakezdő Gyöngyösinek országos elismerést hozott /1971/ - kezdetekónt a Bolyaibemutatók páratlanul gazdag és hosszú sorának /vezető színészek és lelkes amatőrök akár önálló fesztivállá szervezhető, több országra
