Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Tóth László: Fejezetek a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar színjátszás történetéből

hőskorára emlékeztető körülmények között, s ugyancsak arra emlékeztető munkabírással ós igyekezettel dolgoztak; többet voltak az úton, mint amennyi idejük a pihenésre, e munkára való felkészülésre, vagy éppenséggel hiányos ismereteik kiegészítésére, tudásszintjük emelésére, tehát az önképzésre jutott. Tanulságos lesz, he kicsit közelebbről szemügyre vesszük legalább három tájolási tervüket is. 1957. június 21-e és július 9-e között - tizennyolc nep alatt - a nagyrőcei és tornaijai járásokban három darabbal 13 helységben 22 előadást kellett tartaniok. 1958. november 7-e ós 23-a között - tizenhat nap alatt - a komáromi, ógyallai, nagymegyeri ós párkányi járások tizenhárom helységében ugyancsak három darabbal huszonöt tervezett előadásuk volt. 1959. május 11-e és 28-a között - tizenhét nap alatt - ezúttal négy műsorral a királyhelmeci és nagykaposi járások tizenegy településén ismét huszonöt előadásra szólt a tervük. Ilyen feltételek mellett alig csodálható, hogy a társulat tagjait még hatnyolc évi müködéa után is a szinészi mesterség elemi - jó esetben a főiskolán is megszerezhető - ismereteinek hiánya miatt volt kénytelen elmarasztalni a kritika. A művészileg érett szinészi teljesítményeket kéri számon a társulat tagjain például Zoltán Rámpák is az Örök láng bemutatója után: "Az irott szöveg hiányosságai ott is szembetünőek voltak, ahol ezek a gyenge alakitások miatt méginkább kiütköztek..." A tárgyilagosság kedvéért, persze, meg kell jegyeznünk, hogy e tekintetben a neves kritikus nemcsak a Faluszinház magyar tagozatát, hanem annak szlovák együtteseit is elmarasztalja. Dobos László ugyanekkor a szinószképzés kérdésének mielőbbi megoldását sürgeti ez Uj Szó

ban. A nem éppen áldásos helyzetre Gizela Ma^ugová is fölfigyel a Slovenské dlvadloben, s a műkedvelők alaposabb felkészítését szorgalmazza. Igaz, a Faluszinháznak eredendően volt némi szinészképző funkciója. Am e gye korlat fonákságaira - szlovák viszonylatban - Alexander Noskovic mutatott rá e legtalálóbban: "...a Faluszinház kénytelen újra ós újra pályázatokat kiirni, s a végtelenségig újrakezdeni a tehetaógea műkedvelőkkel. Ez rendkívül rossz rendszer ós ez edott helyzetben /e televízió konkurrenciája mellett/ tarthatatlan - arról nem Is beszélve, hogy mélyen lebecsüli a falusi néző Ízlését és igényességét. Vagy talán neki "jó" az örökké kezdő szinészek színházé is, ezaz az olyan szinház, amely szervezeti kereteit tekintve ugyan hivatásos, ám teljesítményével nemegyszer nem szárnyalja túl a műkedvelők színvonalát?" A Faluszinház egyes tagozatéi 230 színjátszót "emésztettek föl", ebből több mint hatvanat, , tehát az átlagosnál is többet e me-