Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Tóth László: Fejezetek a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar színjátszás történetéből

szorult szlovákiai magyaraág előtt két út állott: vagy együttműködik Tiso ós Karmsain szlovák, illetve német fasiszta pártjaival, vagy csendesen félrehúzódik a nemzeti szocializmus által kisajátított politika porondjáról és megmarad az erkölcsi tisztaság és nagyság törvényeiben, 'amely a maga idejében számítani fog' • A szlovák államban maradt magyar kisebbség ez utóbbit választotta. •Dallal, költői azóval, Írástudók igéivel: emberi hanggal, makacs türelemmel és töretlen hittel mondott vétót egy kis néptöredék a német barbarizmusnak.' A nagy politikai versenyfutásból kimaradt szlovákiai magyarság csak a kultúra területén bizonyíthatta be önmagát." A pozsonyi műkedvelő együttesek ezekben az esztendőkben évente megrendezték seregszemléjüket, a Magyar Szinházi Napokat. Az 1942. évin például négy helyi műkedvelő együttes összesen kilenc szinmüvet és operettet mutatott bel A bemutatott darabok kivétel nélkül dive

tos magyar szerzők - Nyirő József, Tóth Ede, Csathó Kálmán, Szigeti József, Bókay János, Vaszary Gábor és Harsányi Zsolt, valamint Lehár Pereno és Erdélyi Mihály müvei. Nem állitható tehát, hogy a mai Szlovákia területén a második világháború idején szünetelt volna a magyer színjátszás. Ellenkezőleg. A felszabadulás utáni csehszlovákiai magyer szinházi közönség egy része, illetve megmaradt része olyan volt, amilyenné az első köztársaság idején és a háborúa években "nevelődött", s a felszabadulás után e közönség szinházi igényei ott folytatódtak, ahová a szlovenszkői magyar társulatok, a magyarországi vidéki társulatok, valamint a műkedvelő együttesek előadásain nevelődve, "edződve" eljutottak. Összefoglalva: ha nem is némult el teljesen a magyar színészet szava e világháborús esztendőkben Szlovákia mai területein, a bár még a fasiszta Szlovákiában is hallattak magukról a magyar műkedvelő színjátszók - márpedig valamely közösség szinházi kultúrájának egészét hivatásos és műkedvelő színjátszása együttesen adja -, megbomlott a szinházi élet egysége, s elvesztette e játékszín azoknak a sajátos vonásaínak nagy részét, amelyek szlovákiai magyarrá tették 1938-ig, s azzá teszik 1948 után. A második periódus második, a háború befejezéaét követő szakaazát viszont már a némaság jellemzi: a szinházi folytonoaaág négy esztendőre megszakadt. S ez e valóság még akkor is, ha tudjuk, hogy a jogfosztottság, az erőszakos reszlovakizáció, a tömeges kitelepítések és Gsehországbe telepítések, a szlovákiei magyarságra nehezedő félelem évei alatt is sor került itt-ott - a csodával határos módon - néhány magyar nyelvű műkedvelő előadásra. 82