Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)
Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/
/Gergely János igazgatása idején, 1981 szeptemberében/ eseménnyé tudta avatni. Ha nem is volt hibátlan a szinész Tóth-Páll Miklós rendezése, a lényegre ráérzett; és nagyjából sikerült összehangolnia az idősebbek és fiatalabbak, a Nyiredi Piroska, illetve a Méhes Kati nemzedékéhez tartozók játékát. A szatmári társulatban ma ez a legfontosabb művészeti kérdés. Saját vagy vendégrendezőkkel az utóbbi években - a már emiitetteken kivül is - születtek jó előadások, a legkülönbözőbb műfajokban: a könnyű zenés vígjátékban /Karácsony Benő: Rút kis kacsa . 1974, Szabó József rendezése, Sata Árpád szinészi kiugrása/ csakúgy, mint a ritkán látható klasszikus vígjátékban /Plautus: A hetvenkedő kato na , 1975; Seprődi Kiss Attila szintén vendégként rendezte, Sata és Benczédi Sándor, de mondhatni az egész együttes jókedvűen komédiázott/, és a nagyobb szinházaknek is komoly erőpróbát jelentő drámában, az Éjjeli menedékhely /rendezője Kovács Perenc/ e társulatban lévő lehetőségeket példázta /Boér Színészével, Kisfalussy Bubnovjával, Elekes Nasztyájával, Ács Szaty injával, Nyiredi Annájával^ 1978ban. A közeledő nemzedékváltás azonban - noha olyan tehetségek tűntek fel kisebb-nagyobb szerepekben, mint Pülöp Zoltán és Parászka Miklós - még nem igéri a régit megközelítő szinvonalat. Ezt mérhették le a nézők az 1981-ben újra megrendezett /loan Georgescu m.v./ Osborne-darabban: a Nézz vissza haraggal meg sem közelitette a mai fiatalokkal Csiky Andrások egykori teljesítményét; egyedül Parászka Redfem ezredese nőtt fölébe az 1965-ös bemutató mellékszereplőjének - igaz viszont, hogy e "megánszám" az abszurdba játszó groteszkkel akár valami újnak, XX. századvégien korszerűnek a kezdetét is jelenthe ti..• 4. Népszínházi elkötelezettség /Sepsiszentgyörgy/ Bár csak öt év választja el a szatmári /nagybányai/ és a sepsiszentgyörgyi magyar szinház alapitását, és a két társulat között három évtized al8tt volt kapcsolat, sőt szinészi átszerződés is /Zsoldos Árpád, Krizsovánszky Szidónia, Köllő Béla - utóbbi csak átmenetileg - Szatmárról Sepsiszentgyörgyre költözött, Bertis Ildikó, Benczédi Sándor, Dalnoki Zsóka, Dengyel Iván Szentgyörgyön kezdte pályáját/, mégis Erdély északnyugati, illetve délkeleti sarkában lényegesen más-más módon alakult a magyar színjátszás. Szatmár és Sepsiszentgyörgy különbözőképpen volt /és részben maradt mindmáig
