Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/

kritikai realisták remekmüveinek a hermeneutikájával foglalkozott próbáin - Írja Marosi Péter -, s ezeknek az egyidejűleg pszichologizáló ás azoclologizáló értelmezéseknek a színpadi játékban adódó pszichofizikai következményeit alakította aztán ki olyan színészmunkatársa segítségével, amilyenek például Kováos György, Szabó Ernő, Delly Perenc, Kőszegi Margit vagy Andrási Marton voltak. Tompa Miklós rendezői színháza tehát egyidejűleg volt irodalmi, sőt filologizáló színpad és a színész színpada is." Ezeknek a színészeknek tehát nagyszerű terepük volt művészetük, egyéniségük érvényesítésére. Szabó Ernőt úgy tartja számon az erdélyi színházi köztudat, mint igazi komédiást, aki örömmel játszott prózát és operettet, de fellépett kabaréban is - hogy aztán filmen arassa legvisszhangoaabb sikerét. Fizikai adottságai - termete, hangja - nem voltak kivételesek, ám ezeket a szerep szolgálatába tudta állítani. Nagyváradról átszerződve /ahol rendező, színész, majd rövid ideig igazgató volt/, részt vállalt a Székely Szinház mindenféle vállalkozásában: A cigánybárób

an és a Baj a dérb

en csakúgy mint a Liliom

ban és Az ördög cimborájáb

an. Egyformán nagynak mutatkozott vígjátéki szerepekben és megalázott, megfélemlített kisemberek alakítójaként, de tudott félelmetes is lenni. Leghíresebb vásárhelyi szerepei jelzik e gazdag skálát: Tiborc, Luka, Percsihin, Csörgheö Csuli, Farfuridi /

Az elveazett levél/

. A azlntón Váradról érkezett Delly Pereno operettben, prózai darabokban az eleganciát, könnyedséget, a

ze

Hemes

aéget képviselte. Első jelentős drámai szerepe Bánk volt, ezt követte s Báró az Éjjeli menedékhelyb

en. Besszemenov e Kispolgárokb

an, és J

egor Bulicsov; s nem kevésbé emlékezetes vígjátéki figurát formált Szkalozub ezredesként /

Az ész bajjal jár/ Caragiale Tipatescujaként. Élete utolsó éveiben /1952-től 1960-ig/ betegsége miatt már csak rendezett, és e Színművészeti Főiskolán tanított. Kováos György a romániai magyar színháztörténetben egyet jelent A Színésszel. Magas, vállas férfi, bűvölő tekintet, gunyoros hang. Agárdi Péternek és Lucifernek egyként ideális. Volt Kossuth és Tartuffe, Ifjú Nagy István és Ssatyln. A klasszikus és modern drámairodalom rengeteg hálás szerepét játszotta el, szinte kivétel nélkül hangos sikerrel. Mint színész-pedagógusnak ugyancsak páratlan tekintélye volt. Nemzedékek emlékezete mellett films zalatok is őrzik - nem mindig méltó szerepekben - elekját. /Színészhez méltó módon halt meg: ha nem is a színpadon, de rendezőként, az est* bemutatóra készülve - akárcsak híres elődje, Janovios Jenő, bárminőkét évvel korábbon, szintén Kolozsváron./ Andrási Márton a Székely Színházban 23