Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)
Kántor Lajos: Romániai magyar színház /1944-1984/
sokat; modern bábjátékok mellett pantomim-bemutatókra is sort kerítettek, sőt, eredeti - a nagyszínpad mércéjét kiálló - stúdióraunkára hasonlóképpen, sikeresen ötvözve a bábszinházi-szinházi effektusokat./ Az érdemi kezdet, a háború utáni első teljes sziniévad Janovics Jenőt, az előző korszak nagy színházszervező egyéniségét újra a kolozsvári magyar szinház élén találja. Az újrakezdés egyben folytatásnak Ígérkezik, amennyiben igezgatói-rendezői-szinészi jelentkezéséül ismét a Bánk bán t választja, immár hetvenhárom évesen, az ünnepi beszédre és megintcsak Biberach szerepére készülve. Az 1945. november 16-1 bemutatóból végül gyászünnep lesz: mielőtt még színre léphetne, az előadás előtt pár órával Janovics Jenő távozik az élők sorából. Megnyitó beszédének elkészült részét a jóbarát Pekete Mihály olvassa fel: "A kultúra szabadságának abban az új légkörében, amely a nagy világégés romjai fölött diadalmas erőre kapott, minden joga, lehetősége megvan, meg kell hogy legyen a magyar színésznek arra, hogy gátlás nélkül szolgálhassa anyanyelvén nemzeti művelődését, amely azonban csak akkor igazán érték, ha az általános emberi haladásnak szerves része." Maga a bemutató - amiben bizonyára közrejátszott a váratlan haláleset /jóllehet a Janovics özvegye, Poór Lili helyére beugró Benes Ilona Gertrudisát ós a Janovicsot helyettesítő Psrényi Jánost dicséri a kritika/ - nem hozott különöa művészeti eseményt, a búcsúbeszédként elhangzó intelem azonban tartós fényt vet a kolozsvári, sőt az egész romániai magyar szinház következő évtizedeire. Ezt látszik igazolni a Bánk bán t közvetlenül követő Lúdaa Matyi . Benedek Marcell Móricz Zaigmond nyomán készült átdolgozása /verses meséből - realista próza/, Kőmives Nagy ^ajos rendezésében, Borovszky Oszkár /Döbrögi/ és Szentes Perenc /Ludas Matyi/ főszereplésével, főképpen azonban az előedás egységes jó szinvonalávsl. Az 1945/46-os kolozsvári évad mégis, továbbra la inkább a "körúti" szellemet képviseli, az ekkor már főiskolai tanárként működő Szabó Lajos szavaival "még csak nem is sejttette azt, hogy a kolozsvári "Szentgyörgyi István" Szinház /a volt Nemzeti, a leendő Állami Magyar Színházat igy nevezték 1946-ban/ tulajdonképpen az erdélyi magyarság nemzeti szinháza. " Az első - az átmenetit, az 1944/45-öst számítva a második - szinházi évad mérlegét adó Utunkcikk szerzője a következő mentséget, magyarázatot találja:" Az első évet azonban a szinházi produkció szempontjából nem tekinthetjük békés, nyugalmas évadnak. A szinház új hajlékba költözött /vissza a sétatéri Színkörbe - K*L./, amelyet otthonává kellett tennie, be
