Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)

Gerold László: Vajdasági magyar dráma és színjátszás /1957-1982/

kezően kivételes belső energia munkál. Dráma ez a döbbenetes erejű költemény, amely szinpadra jutva arra figyelmeztethette a szinházbelieket és a drámaírókat egysránt, ami ritkaság a jugoszláviai magyar dramaturgiában: a valóság, a valós társadalmi, emberi problémák üstökön ragadására. És a vígjátékok? - tehetnénk fel 8 kérdést, nem függetlenül a műfaj hagyományától, mely szerint kizárólagos ideje a jelen, tárgya az aktuális emberi-társadalmi problematika. Hát vígjáték - szinte nincs. Illetve ami van, az nem a hagyomány szerinti lévén,/túl általános jellegű, mint Kopeczky László irodalom és humorként figyelemre méltó darabjai. Közülük is elsősorban a Don Juan utolsó kalandja /1971/ c. bohózat, amely a legendás csábító "eszköztelenitéséről" szól, az ötlet visszájára fordításával - az elveszett "tagot" nem a tulajdonos, hanem a sok érdekelt nő keresi lázas izgalommal - a szerzőre jellemző nyelvi sziporkázással, kellemesen csipkelődve. Egy-két szórványpróbálkozást /Gobby Fehér Gyula: Statisztikusok /1972/ és valamivel több ügyetlen szöveget leszámítva a vajdasági irodalomban vígjátékról szinte beszólni sem lehet. Főleg a jó, időszerű vígjátéki szövegek hiányzanak, aminek okát több irányban lehet és kell keresni. Mintha a jugoszláviai magyar dramaturgiában hatványozottan érvényesülne a műfajokat rangsoroló elv, mely szerint egy irodalom drámákkal válik igazán nagykorúvá. Következésképpen, szinpadi müvek 1rására vállalkozó irók többnyire nagy horderejű, általános témákat céloznak meg, igy vélik megvalósíthatónak az itteni dramaturgiai - és természetesen a saját - mennybemenetelüket. Az eredmény - szinte kivétel nélkül felemás, mivel hiányzanak a szakmai jártasságot nyújtó inasévek, a kitartó, s éppen ezért kinos műfaji előszobázás: az élet köznepi pillanatait megörökitő, megragadó kis emberi drámák. Vitathatatlan, hogy a vajdasági magyar irók rendelkeznek kellő társadalmi öntudattal, de drámáik hatásfoka részben a müvek kifejezetten irodalmi jellege, részben pedig az áttételesség eltúlozáse következtében átlagon aluli. Az itteni színháznak a közönségre történő hatása, sajnos, teljesen elenyésző, s a hazai darabok fogadtatása - egy-két esetet leszámitva - szépen belesimul ebbe a jelentéktelenségbe. Tévedés lenne kizárólag az irók nyomatékositottan irodalmi igényében látni az okokat. Legalább ilyen mértékben hibáztatható a szinház 155