Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)
Gerold László: Vajdasági magyar dráma és színjátszás /1957-1982/
mentumdrámából, amit a költők célratörő tömörségével Tolnai Ottó egyik versében igy fogalmazott meg: "Sinkóék négyen voltak/ egy törpe és egy óriás/ egy óriás a törpében/ egy törpe az óriásban". Két lényegesen különböző megjelenítése volt eddig Tolnai Ottó Végeladás ának /1978/. Újvidéken a rendező, Virág Mihály, víziók, lázképek kivetülésekónt vélte közvetíthetőnek Csömöre Mihály emlékekkel viaskodó, jelenbe kapaszkodó drámai sorsát. Kecskeméten, Tömöry Péter rendezésében, pedig a magára maradt Csömörét körülvevő tárgyak /bútordarabok, ruhák, a mindennapi élet apró kellékei a kolbásztöltőtől az orvosságos üvegecskékig, a süvegcukortól a csipkevasalókig/ úgy cserélnek gazdát, hogy a súlyosodé egyedüllét mellett a környezet, a kisváros lelki részvétlensége mind nagyobb szerepet kapjon. Ezáltal nemcsak a századunkkal egyidős Duna-völgyi nagyapáknak /csak az övék?/ a Történelem előtti vódtelenségéről szerzünk tudomást - Tolnai drámája jól megválasztott emlékidézésével erről is szól -, hanem arról a kiszolgáltatottságról, amely e történelem nagy eseményeinél is fájóbb, mélyebb sebet üt az egyes emberen. Csömöre Mihály sorsa valóban drámai. Tudja, hogy nincs más választása, el kell ednia - mert ebből él - és el kell ajándékoznia mert igy oldódhat fel magánya, kerülhet kapcsolatba az emberekkel életének tárgyi emlékeit, de érthető, hogy nehezen válik meg tőlük. "Visszafogni! Egészen lelassítani! Ugy távozzanak, úgy minden, mint ahogy az árnyék csúszik a földön észrevétlenül" - mondja, és igyekszik tertani magát ehhez a szépen, emberien igazul megfogalmazott elvhez. Csakhogy kicsúsznak ujjai közül az irányitás, a cselekvés szálai: vészjósló tempóval fogynak körülötte a tárgyak, s velük, általuk fogy ő maga is. És ehogy tűnnek el életének tárgyi emlékei, úgy tűnik elő a padlót, a falat boritó Ázsia-térkép: egykori kálváriájának színhelyeivel; úgy erősödnek fel benne az emlékek: a fagyhalállal fenyegető orosz tél, a géppuska-tűzzel kisért toborzás, a bombázás, Budapest ostroma, melyet egy feje fölé tartott gyúródeszka alatt vészelt át... Pogynak a tárgyak, életének megdönthetetlen bizonyítékai, és közben felerősödnek a kisértő emlékek. Amikor a darab végén ismét megjelenik a hetente kétszer órapontos sággal érkező borbély, hogy megborotválja, Csömöre már halott, ott fekszik a szalmával borított térképpadlón - csak egy szalmazsáknyi szalmája maradt, éppen az, s éppen ennyi, ami és amennyi akkor, abban a halállal kisértő télben - melyben "csak" tüdőbajt kapott - hiányzott. Az újvidéki előadás végén, éppen úgy, mint a nyitójelenetben,
