Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 22. (Budapest, 1987)
Gerold László: Vajdasági magyar dráma és színjátszás /1957-1982/
ügyeltek, súgtak, közönséget szerveztek - önmaguk mindenesei voltak. Holott ennél sokkal nagyobb sikernek, jelentősebb tettnek számithat, hogy az akkor elfogódott, általánosan gyakorolt realista játék eszközeivel ezek e történelem egy szerencsés pillanatában profi színészekké ütött iparosok, tisztviselők, munkások rövid idő alatt országra szóló előadásokat produkáltak. Jeles tanulói lettek egy iskolának, amelynek csúcsain a drámairodalom klasszikus nagy alkotásai álltak. A hazug . A remény , a Volpone. a Kisértetek , a Revizor , a Mandragora , az Éjjeli menedékhely , a Dandin György , a Botcsinálta doktor, a Warrenné mestersége . A tanítónő , a Gyanús személy. A fel fuvalkodott tökfej , a Julia kisasszony jelentették az igazi kihívást, és a sikereket is. De jóemlékü vállalkozások voltak a Tisza zúg , a Pa tornyok , a Viharos alkonyat . A fattyú , a Liliom , a János vitéz , a Váratlan vendég . A csendháborító . A sevillai borbély előadása is. Mintegy az ötvenes évek közepéig tertott az alapítással indult, a társadalmi változás meghetározta szakasz. Ekkor változás áll be a színházak pénzelésében, s a zavartalan működés érdekében mind többet kellett a színházaknak önállóan megkeresniök, s igy a produkciók fokozatosan áruvá lettek, amit el kellett adni, ehhez viszont nélkülözhetetlenné vált a vásárlók Ízlésének a kielégítése. Tájoló szinház esetében, mint arailyen a szabadkai s az alig néhány évvel előbb elekult topolyai Járási Magyar Népszinház volt, hatványozottabban kifejezésre jutott az új helyzet diktálta műsor politikéi változás. S ezzel azt a funkcióját vesztette el a szinház, amely indulásakor jellemezte. Megmaradt népszínháznak, azzal a különbséggel, hogy nem nevelő, hanem szórakoztató feladata lett. Az ötvenes évek elején szórványosan jelentkező operett mind gyakoribb repertoár műfajjá lépett elő. Egyre több e pusztán szórekoztató darab, a könnyű vígjáték, a bohózat, s mind sűrűbben tűnnek fel e znés vígjátékok is. Az indulás éveiben még igy érvelt a szinház vezetője: "A közönség Ízlésére elsősorban mi vagyunk hivatva vigyázni. Ebben a tekintetben semmilyen engedményt nem tehetünk." Alig hét évvel később viszont ekképp magyarázza a szinház a változásokat: "Egymás után nehéz darabok kerültek műsorra, több a dráma, a sötét hangulatú darab, mint a vigjáték, az énekes, zenés szinmü, a komédia, holott jól tudjuk, hogy a közönség szeret kscagni, és nagyon szereti a muzsikát. A szomorújátéktól húzódozik a néző, s csak az nézi meg, akinek igezán művészi igénye van, és a szórakozásnál jóval többre becsüli a művészi élményt. De ezek csak kevesen van130
