Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 21. (Budapest, 1986)

Amerikai drámák a magyar színpadokon 1945 után - Bóna László: Amerikai-magyar közös emberáldozat. /David Rabe: Bot ás gitár c. drámájának 1974-es Pesti Színházi bemutatója/

kodnak. Általában sikert arat a két szülő figurája a kritikusok körében, Tábori Nóra anyafiguráját nagy tetszéssel fogadta a közönség, talán 6 sikerült a legelőbben magyarosra, fontoskodó aggályoskodó tipegéseit nyiltszini tapsokkal fogadták. Az igényesebb kritika azonban már a szemére veti a színészeknek azt, hogy bizony nem nagyon törekedtek arra, hogy ennek a kétségtelenül a mi szinházi hagyományainktól eltérő színháznak megfelelő saját stiluseszközöket keressenek. Igy a szinészek is és a rendező is főleg a szülők esetében megelégszik egy társalgási középfajú szinmü játékmodorával, noha ez a fajta szinház egészen másfajta szinészi eszközöket igényelne. Mihályi szerint a szülők figurája is túljátszott, túljátszottságuk rendezői tisztázatlanságot takar, úgy akarják bemutatni saját . figurájukat, hogy közben a kritikáját is ábrázolni kivánják, ettől semmi sem lesz természetes viselkedésükben, sokkal ostobábbak mint kellene lenniük, nem valóságos szereplők, hanem önmaguk karikatúrái. Mihályi Kern Rick figurájáról is ezt mondja, fiatal kora ellenére mintha elfelejtette volna, hogy milyen egy mai fiatal. Mihályi a Dávidét játszó Lukács Sándort tartja az egyetlen szinésznek, akinek minden megnyilvánulása természetes, csak benne nincs megját szőttság, viszont rokonszenvesebb igy, mint az eredeti darabban. Mihályi ezzel a véleményével teljesen egyedül van, ugyanis a kritika egyöntetűen forditva Ítélkezett, Lukácsot elmarasztalták, amiért sokkal ellenszenvesebb, mint amennyire kéne, hirtelen dühkitörései, és a fehér botjával való hadonászása néhol a darab ellen fordul, komikussá, túl harsánnyá válik. A kritikák Kern alakítását magasztalják, ő az előadás igazi sztárja, a közönség kedvence, több publikált interjú és rádióriport készült vele a bemutató után, annak kapcsán, látszólag csak az ő alakitása tette az előadást eladhatóvá, ő tartja fenn a közönség érdeklődését, a kritika neki tulajdonítja azt, hogy az,előadás mégiscsak nagy hatást tud gyakorolni a közönségre, Kern az egyetlen, aki nyilatkozott is a saját alakításáról, szerinte egy üres és tartalmatlan alak gyilkossá válása sokkal érdekesebb pszichológiai probléma, mint egy eleve izgalmas, komplikált emberé. Ez a figura csak eszik, gitározik, aztán gyilkol,