Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 21. (Budapest, 1986)
Amerikai drámák a magyar színpadokon 1945 után - Bóna László: Amerikai-magyar közös emberáldozat. /David Rabe: Bot ás gitár c. drámájának 1974-es Pesti Színházi bemutatója/
lágyitás néhol idétlenül és szinpadi helyzetnek durván nem megfelelő stilust eredményez. Például olyan kifejezéseket emlit, mint hogy "lábaköze", "istenfáját", amire szerinte a hétköznapi életben a magyarok sem mondanak kevésbé obszcén kifejezéseket, mint az amerikaiak. Az adaptáció alapkérdéseire a moszkvai bemutató kapcsán maga Rabe nyilatkozott a legradikálisabban, belátva a kérdés megoldhatatlanságát. Rabe szerint nagyon szerencsétlen dolog egy nemzet önmagáról irott társadalomkritikai müvét úgy interpretálni, mintha az felhasználható lenne mindenféle más társadalom önkritikájára, annak pedig nincs értelme, hogy kívülállóként mutassunk be más nemzetek önmagukról készült kritikáját úgy, hogy mindenkire ne vonatkozna. Rabe szerint mindenkinek a saját drámáját kell megirnia. Azt az ötletet adja a moszkvai szinháznak, hogy játsszanak inkább olyan saját "szovjet drámát, amelynek hőse egy 1956 utáni Magyarországról vagy most a kinai határról hazatérő katona". Ha komolyan vesszük Rabe dühös kijelentéseit, akkor a magyar bemutatónak is megtaláljuk az eleve képtelen megoldásait, és eredményesnek csak azt találhatjuk, ha megszületik a magyar politikai vitadráma és életmódkritika. A forditás tehát eleve megoldhatatlan alapproblémákat tartalmaz, ha viszont nem akarunk elszigetelődni a világirodalomtól akkor az ilyen müvek fordításai megoldhatatlanságuk ellenére szükségesek. Végülis az előadás megoldatlanságai nem pusztán a forditás megoldatlanságai, hanem annak az alapkérdésnek a megválaszolatlansága, hogy az előadás milyen viszonyokat tárgyal: a/ az amerikaiak viszonyát a vietnami háborúhoz; b/ az amerikaiak viszonyát önmagukhoz; c/ a mi viszonyunkat Amerikához d/ a mi yiszonyunkat a háborúhoz; e/ a mi viszonyunkat önmagunkhoz, A viszonyok tárgyalása egymástól elválaszthatatlan de világosan kell látnunk, hogy az amerikai bemutató esetében kérdésként csak az a-b viszony vetődik fel, mig minden más idegen interpretáció esetében a viszony még három más szinttel bonyolódik, Végülis talán az előadásnak meg lehetett volna találni a megfelelő magyar társadalmi helyét és szerepét, ha eldöntik az alkotók, hogy mit építenek fel: az amerikai élet mitológiáját, a magyar 70-es évek mitológiáját, vagy a magyar