Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 21. (Budapest, 1986)
Amerikai drámák a magyar színpadokon 1945 után - Kiss Eszter: Arthur Miller: Az ügynök halála és Tennessee Williams: A vágy villamosa c. drámájának magyarországi bemutatóiról
Kecskeméten 1966-ban Mónos Attila igényesebb rendezését mutatták be. Ezt a produkciót az irói szellemhez és az egykori Elia Kazan-féle rendezés koncepciójához való hűség jellemezte. 1972-ben a szegedi Nemzeti Szinház adta elő újra a drámát, a bemutatót a megkésettség, a lemaradás hangjai kisérték. A kritika szerint tiz évvel korábban kellett volna Szegeden bemutatni A vágy villamosá t, ekkor még felfedezésértékké lett volna. A tanulság: mozgékonyabb, frissebb miisorpolitikára lett volna szükség. A szegedi előadás problémája egyébként az volt, hog y a Blanche alakját megformáló Fogarassy Mária túl korán "elmondott" mindent, már az első pillanatban feltárult az egész karakter, s azután nem fejlődött semmit az előadás végéig, nem folyamatot látott a közönség. Ezt a produkciót a szabadkai szinháztól meghivott vendégművész, Virág Mihály rendezte. A bemutató érdekessége a diszlet - Gyarmathy Ágnes munkája - újszerűsége volt. A hátteret hatalmas montázs uralta: az egész háttérfalat betöltő női arc képe, a kisebb fotográfiák, múlt századi porcelánbabák képei rámontirozva; a háttér előtt a ház kusza állványzata. Ez a szinpadkép a tovatűnő múlt világát idézte, atmoszférateremtő dekorativ itá sa a siker egyik forrása volt. 1972-ben a Színművészeti Főiskola vizsgaelőadása volt A vágy villamosa , Budapesten, az Ódry Színpadon. Szépen kidolgozott, sikeres előadás volt, talán csak Blanche-hoz nem illett Szalay Edit energiája, fiatalsága; de a játék intenzitása feledtette ezt. A rendezőtanár Vámos László volt, aki 1962-ben a Madách Szinházban rendezte a darabot. A pécsi Nemzeti Szinház 1974-ben az évad zárópremierjeként adta elő a drámát Dobai Vilmos rendezésében. Az előadás kissé melodrámátikusra sikerült, s inkább a lélekábrázolás, a pszichológiai felfogás dominált benne, mint a társadalmi. A drámát eddig Ránky György zenéjével játszották, itt most újabb akusztikai elemekkel bővült az előadás: a szinfalak mögül szüntelenül hallatszó hangok, dallamok, nyögések, sikolyok - mint kivetített belső hangok - a vibráló színpadképpel /Vata Emil munkája/ alkottak egységet.
