Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 21. (Budapest, 1986)
Függelék. Színház- és drámatörténeti dokumentumok - Dr. Kovássy Zoltán: Színházi esték Máramarosszigeten /Beszélgetések szép emlékekről/
az Ernst-gyüjteményből származott, és azt valőban a Petőfi Irodalmi Múzeumnak adományozta. Mostani Írásommal egyidejűleg a múzeum kézirattárában őrzött levél megvizsgálása során megállapítást nyert, hogy azon az Ernst-gyüjtemény jele vagy pecsétje nem található. Ez azonban a Palu Tamás által előadottakat nem zárja ki. Latabár színigazgató úr A nagyhirü szinészdinasztia alapitója máramarosi emlékének felkutatásához személyes élmény adta számomra a kiinduló alapot. Budapesti jogászéveim alatt édesapámmal leginkább a Vig-, az Andrássy úti-, valamint a Fővárosi Operettszínház előadásait látogattuk. Utóbbinak egyik előadása /kb. 194-1 őszén/ igen emlékezetes maradt számomra. Az első emeleti, balról a második páholyban ültünk apámmal, igy közel a színpadhoz. Amikor Latabár Kálmán szinre lépett, az ő kedves, kacagtató humorával állt meg, nem szólt semmit, hanem fejével bökdösött a közönség felé, mintha mondaná, - na mi lesz már? Természetesen nagy tapsvihar támadt, mire "Latyi" kimondhatatlan nagy halandzsázásba kezdett. Erre az én - ugyancsak jóhumorú és kitűnően halandzsázó apám - hasonló szöveggel kezdett Latabárnak visszabeszélni. Latyi "vette a lapot", és ez a "vita" legalább negyven másodpercen át tartott. Én visszahúzódtam a páholy mélyébe, súgtam apámnak, hogy ne csináljon egy ügyvéd ilyet, ebből botrány lesz. Mire apám visszaszólt Î "Nem lesz botrány, nekünk ezt a Latabárokkal szabad." Valóban nem lett botrány, hanem dübörgő taps. Valószínűleg azt hitte a közönség, hogy ez a jelenet is a darabhoz tartozik. Előadás után, vacsora közben megkérdeztem édesapámat, mit jelent az, hogy "nekünk ezt a Latabárokkal szabad". Válasza visszavezetett az 1860-as évekre, amikor Máramaro ssziget polgármesteri székét - a némi konszolidáció reményét ébresztő októberi diploma után - 1861-től 1867-ig dádapám, Kovássy Albert töltötte be, akkori szóhasználattal mint "polgárnagy".
