Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 21. (Budapest, 1986)

Függelék. Színház- és drámatörténeti dokumentumok - Dr. Kovássy Zoltán: Színházi esték Máramarosszigeten /Beszélgetések szép emlékekről/

de a régiek /ami igazolja a korábbi, nem hivatalos működésé­ről mondottakat/: Szabó Sándor, Dobay Sándor, Ágoston Sándor, Őrlősy Ferenc, dr. Hollósy István, Kovássy Zoltán, ezek az urak - hogy úgy mondjam - szereztek annyi érdemet eddigi sze­replésükkel. . mely indokolná támogatásukat, de "... a város tollforgató emberei pedig kiszorultak a szinügvi bizottság­bei.-/ 17 / A szinűgyi bizottság elnöki tisztét, a máramarosi szin­házi élet meginditója, Várady Gábor töltötte be, mig titkára /18/ hosszú időn át nagyapám volt. ' A bizottságot a városi köz­gyűlés 1896. aug. 19-én újraválasztotta és ekkor a polgármes­ter "Szöllősy Antal helyett, ki a bizottsági tagságról már e­lőbb lemondott, Kovássy Zoltán választatott meg." 77 Az 1897. okt. 20-i városi képviselőtestületi közgyűlésen: "A szinűgyi bizottsági javaslatok tárgyalása alkalmával Kovássy Zoltán szólalt föl, méltatta Komjáthy társulatát, s mint ő ki­fejezte, "a magyar Múzsa érdekében hozzunk mi is áldozatot," - s mondhatni, hogy csak az ő felszólalása eredményezte azt, hogy a színtársulat és a város közti financiális ügy oly szép és méltányos elintézést nyert, hogy Komjáthy kerek összegben fogja kapni az 500 forint miniszteri segélyt." 772 ^ Komjáthy társulata Debrecenből jött erre a szezonra Máramarosszigetre. Amikor 1906-ban ismét változásra került sor, "az újonnan megalakult szinűgyi bizottság jegyzőjévé Kovássy Zoltán képez­/21/ dei igazgatót választották meg." 7 7 A szinűgyi bizottság munkájáról ezt követően, és nagyapám 1908-ban bekövetkezett halála után, a helyi lapokban már kevesebb szinházi tudósitás jelent meg. Mint érdekességet kell megemlítenem a Máramarosi Lapok egyik, 1891. évi társasági hirét: "Dr. Paulay István ny. sor­hajó főorvos, Szaplonczay Pál sógora, látogatáson több napot megyénkben töltött, Mint katonaorvos részt vett Miksa császár Mexikói utazásában. Onnan visszatért s Triesztben lakik, Dr. Paulay István, a Nemzeti Szinház igazgatójának, Paulay /22/ Edének rokona." Lám, még a társadalmi élet hireiből sem hagyták ki a szinházi vonatkozásokat!

Next

/
Oldalképek
Tartalom