Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 21. (Budapest, 1986)

Amerikai drámák a magyar színpadokon 1945 után - Bóna László: Amerikai-magyar közös emberáldozat. /David Rabe: Bot ás gitár c. drámájának 1974-es Pesti Színházi bemutatója/

azt az intézményrendszerek nálunk integrálni képesek és mint ahogy a manipulált befogadói és művészetkritikai elméleti magatartás érzékeli. A mü magyar és szovjet megjelenési formája egyértelműen a szerzői sajátosságokra figyel, Rabe életmüvét kutatja, a szovjet előadás Wajda életmüvének része, a magyar előadásban Kern András alakítása beleillik alakitásai sorába, csupa individuális érték. Az elemzők a dráma motivumrendszerének mitológiai vonatkozásaiban nem egy tömegkulturális mitológiát fedeznek fel, hanem egy freudista szimbólumrendszert, amiben kétségtelenül van igazság, csak nem fedi le a mü teljes világképét. A dráma alaphelyzete már nem freudista vonásai miatt értelmezhető, hanem archetipikus lényege szerint. Az alaphelyzet egy melodrámátiku

s háromszögkonfliktus, az apa és anya közé álló fiú, aki ezzel a közbeállásával veszélyezteti a lét egészét, igy a testvér kiiktatja a lázadót, biztosítva az élet folyamatosságát, a hétköznapi lét permanenciáját. A vak David fehér botjával rátámad apjára, botjával erőszakot akar elkövetni anyján, megveri az összetett szimbólumként mindkét szülőt magában foglaló papot, mint az atyát és az anyaszentegyház képviselőjét. £>avid nem egyszerűen a háborúban megtört idegbeteg, aki őrületbe akarja kényszeríteni a családját, szavai nem az életmód kritikája, hanem archetipikus jelentőséggel antikrisztusiak, szavai kinyilatkoztatások, a világvége jövendölései, David látnók, jós, sámán, funkciója ezekével analóg, a hétköznapi élet, életmód értéktelenségének identitását úgy állitja helyre, hogy a létet a halálhoz méri. Zárólátomása az apokalipszis jövendölése, szintén analóg a tömegkulturális mítoszokkal, a halottak feltámadnak, kiszorítják az élőket, vagyis a múlt bosszút áll a jelenen. A vietnami háború is mitológiai jel az adott rendszerben és nem politikai tény csupán. A háború szabaditja fel a halottakat, a háború az egyre terjeszkedő és mindenütt jelenvaló halál, a háború az, ami törésként jelentkezik az élet megnyugtató permanenciájában, ez a diszkontinuitást hordozó elem egy kontinuitásra épülő életmódban, deviancia, tragédia, amit a kultúra a diszkontinuitással azonosit. A háború tehát egy mitológiai jelrendszer része, jel, és mint jel, strukturálisan ekvivalens bármi-