Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 20. (Budapest, 1986)

Maácz László: Kísérlet egy művészportréra: Rábai Miklós

Kétségtelen, egyidejűleg elvi célok is mozgatták: a néptánc nyelvén formált nemzeti balettet kivánta kialakítani, s nehezen vitatható, hogy e célkitűzésében legalább áttételes módon a Budapesten újonnan bemutatott szovjet történelmi nagybalettek is hatottak /

Párizs lángjai

. A bahosisz

erájl szökőkút/

. A személyes vállalkozás és elkötelezettség lényegét mégis a műfaj és a nemzeti tánonyelv együttes kidolgozása alkotta. Ilyen szempontból még a népszokásokat transzponáló triós számokat is előkészítő ujjgyakorlatnak tekinthetjük, majd az Első szerelem naiv meseszövését, hogy 1956 tavaszára elkészüljön a háromfelvonásos mesejáték, A kisbojtár

. A darabot 1958-62 között számos egyfelvonásos ballada, táncjáték követte, mint a Barcsal szeretője

, a Latinca ballada. Jóka ördöge. Hajnalodik és Kádár Kata

. Már a cimek is sejtetik, hogy a koreográfus részben népballadáink, részben történelmi fordulópontjaink táncos áttételét tekintette feladatának, de már a művészi általánosítás szándékával. Nincs itt mód az emiitett darabok leiratára vagy elemzésére. Egy sajátos nemzetközi összefüggésre vagy inkább ellentétre azonban mindenképpen érdemes felhívni a figyelmet. A XJC

0 század Európájában ugyanis a századfordulótól létező táncmozgalmak önmaguktól, illetve a szinpadi néptánctól csupán az eredeti néptáncok enyhén dekorativ reprodukálását várták el /talán egyedül a spanyol flamenco kivételével/, s ennek megfelelően a közönség érdeklődése is csakhamar meghasadt: a néptáncot szórakoztató látványnak sorolta be, a "komoly" táncot a balettől vagy a modern tánc irányzat októl várt. És különös módon a keleti szférában a történelem megint viharos gyorsasággal megismételte önmagát. Hiszen ismeretes, hogy a II. világháború után a szocialista államokban rendre megalakultak a hivatásos folklóregyüttesek, vitathatatlanul reprezentatív megjelenéssel, ám az is tudnivaló, hogy az ötvenes évek végére ezek az együttesek egyre inkább a dekorativitás és a technicizmus irányába fordultak, távolodva a folklórtól, de a mondanivaló többletét sem igényelve. Az ekkor még "tartalmista" Rábai tehát ebben az üssze-