Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 20. (Budapest, 1986)

Kővágó Zsuzsa: A Magyar Csupajáték története dokumentumok tükrében

melyből látni lehet, milyen szerencsés ebben a tekintetben Magyarország, ahol a zene a népdal és a néptánc hagyományai­ban gyökerezik, és hajtásai mégis átnyúlnak a müzene legmo­dernebb ágaiba. Magyarországon a hagyományos és a müzenét nem választja el szakadék, hanem hid köti össze .»Z* 1­0 / A Magyar Táncművészek Szövetségének Archívumában talál­ható egy ma még ismeretlen eredetű gyűjtemény, amely ugyan­csak a Magyar Csupajáték 1938-39-es sajtódokumentumait tar­talmazza. Ennek különösen értékes darabjai között tartjuk számon a produkció televíziós felvételének kamera és mikrofon elhelyezési tervét. Kevesen tudják, hogy a legelső produkció, amelyet televízión közvetítettek a nagyközönségnek, a Magyar Csupajáték volt. Ennek értékét nem csökkenti, inkább növeli az a tény, hogy a felvételre külföldön, Londonban került sor." Olyan óriási siker volt, annyi táviratot kaptak /a BBC társaság/, hogy egy tehertaxi vitte a táviratokat, hogy ismé­teljék meg. Egy hétre rá, vasárnap tudták betenni a program­ba az ismétlést. tf/11/ A magyar és az angol napilapok sa jtókivágatai egyértelműen bizonyítják a msgyar művészek sikerét, s e híradásokból tud­juk meg a közvetítések pontos időpontját is. Az első közvetí­tésre 1939. június 6-án este 21 óra 30 perckor került sor, s 12-én azonos időpontban ismételték meg az adást. Sajnos azon­ban azt nem közlik, hogy pontosan mely müveket mutattak be. A Rozseszedcfc az Anno 1800­at. az Egyszer egy királyfi t és és a Csodafurulyá t cim szerint emiitik a tudósítások. Annyit tudunk még, hogy összesen hat kompozíció szerepelt a negyven perces adásban. A vendégjáték idején Paulini Béla és a turnét szervező Égisz utazási iroda több ajánlatot kapott egy hosszabb angliai fellépéssorozatra, amelynek során a nagyvárosokban is fellé­pett volna a társulat. Ugyanigy szerződést kínáltak az együt­tesnek egy Észak-Amerika-i turnéra is. Pauliniben - nyilat­kozat szerint - ekkor már felvetődött az állandó társulat szervezésének gondolata. Ezért nem vállalta az azonnali, hó­napokra szóló szerződés hosszabitását; előbb itthon akarta kiegészíteni műsorát, s a stagionéból állandó együttest akart

Next

/
Oldalképek
Tartalom