Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 20. (Budapest, 1986)
Függelék. Színház- és drámatörténeti dokumentumok - Kerényi Ferenc: Tánctörténeti dokumentumok Pest megye Levéltárában /1833-1840/
kat ingyen szerezze meg: azonkívül, valamint első ajánlkozó levelében igére, a mennyire tudni illik alkalmasnak találtatni a corusban énekelni és szükség esetében kissebb parodiai szerepeket vigyen minden esetre nejével együtt, köteles leend a néma, úgy nevezett statisteriai szerepekre is. - Egyébiránt meghagyatik a szerződések megkötése végett kiküldendő választmányi képviselőknek, a többi tánczmestert szintén statisteriai szerepek vitelére kötelezzék. 1839. jún. 18. ...2or Kolozsánszky és Kaczér azon okból lévén felfogadva hogy a kardalnokokat tanítván, ezek a művészet e nemében képeztessenek, miután az ez alkalommal tett jelentések a nevezettek ellen a kardalnokok közül sokan csúfolódással kelnek ki, s midőn mimicai csoportozatokra és jelenetekre hivatnak, azt adják elő, miképen ők ezzel nem tartoznak; a fentebbi határozat a kardalnokokra e tárgyban is kiterjesztettvén, utasitatni rendeltettek Komlóssy fő ügyelő valamint Kolozsánszky és Kaczér az iránt hogy jövendőre az engedetleneket névszerént jelentsék fel a választmánynak.^"^ 8or Kolosánszky tánczmester azon oknál fogva, mivel az általa tanitott gyermekek a tanulással felhagytak, a táncz iskoláját nem hagyhatja el; ennél fogva a tanitás folytatására utasitat ik. 1839. aug. 9. Felolvastatott Kolozsánszky János folyamodása, mellyben eddigi szorgalma jutalmazásául egy fél jutalom játékot kér magának engedtetni. A folyamodó kérelme tegyesitetvén, részére fél jutalmul "Kobold" czímu bohózatnak bérletfolyamban adandó 3ik előadatása rendeltetett, ez iránt mind Fáncsy Lajos rendező, mint a folyamodó utasitatván. /^ 2 /