Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)
Tahy Nóra: A teátrális szokás. Eddigi szerepe a magyar színháztörténet megértésében ás rendszeres vizsgálatának alapjai
ben az egyes ember funkcionális függése is nagyobb másoktól. Itt az egyén védve van a hirtelen támadástól, a testi erőszak sokkszerű fellépésétol; ugyanakkor viszont kénytelen elnyomni saját emocionális kitöréseit, az érzelmeit, ... Minél szorosabb az interdepencia hálózata, melybe az egyén a fokozódó funkciómegosztás során beépül... annál fenyegetettebbé válik szociális egzisztenciájában az, aki spontán érzelmeinek ós szenvedélyeinek enged. Megfigyelése a szinházra is alkalmazható: minél fejlettebbek, vagyis minél egyértelműbbek és differenciáltabbak a szinház funkciómegosztásai, annál inkább háttérbe szorul az egyes szereplő spontán pszichikai megnyilvánulása az általános mondanivaló javára, amely érdekében az egész szereplőgárda egy tekintély alá rendelődik. Ha az avantgarde szinházak bizonyos formáit, melyekben az autoritási hierarchia kicsi és amelyek azért képesek egy egyéni érzelemkitörésektől jellemzett előadást teremteni, összehasonlíthatjuk egy normális városi szinház előadásával, amelyben a szinházvezető, rendező /stb./ alatt egy irodalmilag rögzített drámát adnak elő, akkor azt látjuk, hogy az utóbbi esetben az egyén effektusainak nem marad tér, hanem a rárótt szerep szerint /funkciómegosztás egy célként kitűzött mondanivaló érdekében/ kell viselkednie. A mondottak az improvizáció és spontaneitás minden más jelenségeire is érvényesek. Véleményem szerint ennek alapján lehet a teátrális szokás jelenségeit értékelni. JEGYZETEK 1. Fejezet 1. v.o. Dömötör T ekla: in: A magyar Folklór, Bp., 1979. 396. 2. a népszokás fogslmahoz 1. Dömötör ^ekla: A népszokások költészete. Bp., 1979* 23.kk 3* v.o. Voigt Vilmos, in: A Magyar Folklór, Bp#f 1979. 578. 4# De pont ez az idézet arra is utal, hogy a népszokás is változik.
