Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Csillag Ilona: A zsidó kultusz teátrális elemei a múltban és jelenben

gorú böjt mellett e gyülekezet - a szefárdoknál a teljes sötét­ség. Jámbor zsidók odahaza a földön, vagy alacsony zsámolyon ülnek, a földön alszanak, fejüket puha párna helyett kemény kőre hajtva, akárcsak szeretteik halálának gyászában. Néhol még magát a Tórát is a földre fektetik, szent lapjait a gyász jeléül hamuval hintve be. És mint ahogy Elektra sir és jajve­székel Oresztész urnájával az ölében, úgy zokogja el gyászé­nekeit a város romfalánál a nép. Ámde a Talmudnak egyik mondata szerint Jeruzsálem pusztu­lásának napján - meg is született a Messiás. A klasszikus reform-judaizmus hivei nem is gyászolnak, hanem örvendeznek ezen a napon, mert a talmudi mondatra építve, hitük szerint csak a templom, és a haza elvesztésével, a rögöktől megszaba­dult, diaszpórában élő zsidóság töltheti be istentől kapott küldetését, hogy a népek erkölcsi tanitója és a messiási idők eíkészitője legyen. Az utóbbi évtizedekben bizonyos köreik az ünnep újra-értelmezését, és a modern időkhöz alkalmazását sür­getik. Szervesen Összetartozik Izrael két legnagyobb ünnepet a Róa hasaná /Újév/ Tisri hó 1-ón, és tiz nappal később a Jom Ki pur /Engesztelés napja/. Az atmoszféra drámáin feszült itt is,ott is, de dramatikus jelenségekben szükiben van mind a kettő. Talán azért, mert a zsinagóga falain belüli istentisz­teletet egyik esetben sem követi családi ünnep. Épp csak a fehérbe Öltöztetett templom, a fehér fejfedővel buzgón haj­longó férfiak látványa idéz szcenikailag szinházias jelleget. A Ros hasaná nem csak az év, hanem a világ teremtésének kezde­tei és kezdete-folytatása Jahve uralmának, aki mint a világ királya Ítélkezik népe összességén és minden egyes ember felett. Ezen a napon veszi számba a legfőbb Biró az elkövetett bűnöket, amelyek a legenda szerint a "Sors könyvébe" bejegyeztetnek; ezen a napon határozat születik a büntetésről, ám a jámborok jutalmazásáról is. Dramaturgiailag egyetlen drámai pillanata van az újévi istentiszteletnek: a kos szarvából készült tülök, a Séfár meg­fúvass. Egymást felváltó, hosszan elnyúló kiáltás, fájdalmaa panasz, elnyújtott harsonahang, amely az isteni kinyilatkozta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom