Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)
Nánay István: Amatőr színházak tündöklése és bukása
szinészi munkát követelt, amelyben az együttes tagjaira jellemző természetes szlnpadi-szinészi jelenlétnek együtt kellett járnia egy stilizáltabb, ha úgy tetszik "cslnáltabb" megjelenítési móddal, annak megfelelően, hogy a szereplők maga tartásában mennyire vált dominánssá a szerepjátszás* Ezt nem mindenki tudta egyforma művészi intenzitással megoldani. A kettős létezési forma virtuóz módon jelent meg Gaál Erzsi és Székely B. Miklós játékában, ők nemcsak az egy figurán belüli váltásokat oldották meg kitűnően, hanem két szerepük egységét és különbségét ls tökéletesen érzékeltették. Ez az előadás túllépett a polgári társadalom hazugságainak avagy a világ különböző pontjain hatalomra került nyilt diktatúrák mechanizmusának és a divatos szerepelméleteknek a bemutatásán, ügy humanizálták a darab sokrétű, bonyolultan egymásba játszó jelentésrétegeit, hogy ki-ki lebonthatta a mű gazdag problematikáját a maga kis és nagy közösségének szintjére, ugyanakkor megmaradt a mü általános érvénye is* A harmadik bemutatójuk szintén Büchner-mü, a Léonce és Léna volt, 1980-ban* A darab műfaji megjelöléséből - mélabús komédia - a társulat a mélabúst tartotta előadásának meghatározójául, Így az egy szomorkás clowniáda lett. A kétfelé osztott nézőtér között állt a porond, amely egy régi körhintára emlékeztetett, s emely a játék színteréül szolgált* Esernyők, kalapok, marhahólyag-léggömbök sokasága borította a játékteret, ezek szolgáltak a helyszínek jelöléséül, e szituációk kibontásának segédeszközéül* A társulat fiataljel játszották a darabot, akik bohócmaszkosan, a bohóc s águkra és darabbeli funkciójukra egyaránt utaló ruhákban jelentek meg, s a maszkjuk és belső szinészi lényük között disszonancia volt* Például Péter király nem harsányan kókler, hanem a helyét nem találó, a helyzeteken úrrá lenni nem tudó, uralkodásra képtelen elak volt* Az előadás, amely Kintorna címmel ment - olyan kollektiv teljesítményt igényelt, mint a cirkuszi produkcióké, s a fiatal társulat lényegében ennek az Igénynek meg is felelt* De mégis ez előadás egésze klérleltség, művészi megfogalmazás dolgában alatta maradt a másik két előadásnak* Gondolatilag