Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)
Nánay István: Amatőr színházak tündöklése és bukása
iskolai munkában, rétegizlést kifejező előadásaival pedig kikapcsolódást, szórakozást nyújtott 8 középiskolás törzsközönségének. -Az első témakörbe olyan előadások tartoztak, amelyek egy-egy szinházi stilussal, stíluskorszakkal, a stílusok különbségével vagy a színházi munka mibenlétével ismertették meg a nézőket / Függöny fel! -sorozat, Brecht: A kispolgá ri nász . Reneszánsz-összeállítás , irodalmi műsorok, Euripidész: A trójai nők/ , a másodikba pedig azok, amelyekben kikristályosodott az együttes közkedvelt ironikus játékmódja /Karinthy Frigyes: Az emberke tragédiája . Petőfi: A helység kalapácsa . Molière: A botcsinálta doktor . Erich Knight: Nincs többé hétfő! . Szécsi Margit: Eszem a gesztenyét . Janikovszky Éva; Kire ütött ez a gyerek?/ A két réteg természetesen sem stílusában, sem gondolatiságában nem külön-külön élt, a műfajukat, irodalmi értékeit illetően különböző müvek Keleti István számára egyként arra szolgáltak, hogy általuk játékosan, ironikusan az emberi tiszta értékek mellett tegyen hitet. A Pinceszínházát elkerülték a szinházi divatirányzatok, mégis a divatokra oly érzékeny korosztály hűséges maradt hozzá, mert az előadások minden patetikusság, nagyképűség és szájbarágás nélkül humorba ágyazottan szóltak hozzájuk azokról a kérdésekről, amelyek leginkább izgatták őket: önmagukról, helykeresésükről, konfliktusaikról. Féktelen - de fegyelmezett keretek között megnyilvánuló játékkedv, fölényes szskmai-szinészi tudás, remek mozgáskultúra, a groteszk elemek felerősítése, az ellenpontozó és világos szerkezet, az önálló értékű, de a játékot szolgáló zeze használata, az elementáris szinpadi humor jellemezte a Pinceszínház előadásait. Bár ezek az erények ma is fellelhetők a Pince-produkciókban, főleg a szinészi pálya rohamosan csökkenő presztizse és a diákok feszitett iskolai munkatempója miatt a Pinceszínház vonzereje is veszített erejéből összhangban a színjátszásban és a szabadidő programokban észlelhető visszahúzódással -, és mostanság távolról sem olyan átütő erejűek az előadások, mint a hetvenes évek elején voltak.
