Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Nánay István: Amatőr színházak tündöklése és bukása

Az amatőrizmus esetleges különleges feladatairól kevesebben szóltak, Mészáros ^amás viszont kifejtette, hogy az amatőr szinházak a hivatásosok mellett "második szinházzá" válhatná­nak, im Mészáros és a többiek két külön dologról beszéltek, A középutat képviselte Szálé László, amatőr rendező és kriti­kus, amikor az 8matőrizmust az egységes szinházmüvészet ré­szének tekintette, de a két terület közötti különbségekről is szólt: "Az amatőré a művészet önzetlen és olthatatlan szere­tete, Nem kényszeritik megalkuvásra a megélhetés, a pénz, a presztízs. Az amatőré a tiszta élmény - a megszokás, a rutin, a kényszer, az érvényesülés ballasztjai nélkül. Az amatőré a megismerés, a tudásvágy tiszta öröme." Élénk nézetkülönbséget eredményezett az amatőrök szin­házpótló funkciójával kapcsolatos tézis. A vitaanyag abból indult ki, hogy a lakosság több, mint 60 százaléka nem ren­delkezik általános iskolai végzettséggel, a felnőtt lakosság 65 százaléka évente egyszer sem lát élő színházat - ráadásul 1967-ről 68-ra 17 százalékkal csökkent a vidéki előadások száma -, csökkent a rendszeresen olvasók száma /a lakosságnak csupán 20 százaléka számit ilyennek/, a lakosság több mint 10 százaléke tanyán ól, s a munkaképesek több, mint 10 száza­léka munkásszálláson lakik. Ezekből a tényekből azt a követ­keztetést vonták le az anyag készitői, hogy a mozgékonyabb a­matőröknek kellene a szinházi fehér foltokat eltüntetniük. A vitában többen is óvtak a szinházasditól, s a legfőbb és legelfogadhatóbb ellenérv az volt, hogy egy ilyen akciónál nem négyezer csoporttal, hanem maximum százzal lehet számol­ni, mivel csak kielégitő művészi szinvonalű műsorokkal sza­bad a közönség elé lépni, s erre csupán az együttesek szűk köre képes. A vitában szó esett a hivatásos és amatőr szin­játszás közötti nem kielégitő kapcsolatról, a mindkét oldal­nak a másiktól való elzárkózásától, s arról, hogy kevés hiva­tásos művész vállalkozik az amatőrök tanítására, együttesek irányítására. A vita sokféle nézetet tisztázott, de nem változtathat­ta meg az amatőrszinjátszás szerkezetét, fejlődési irányait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom