Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

Késmárky Nóra: Bepillantás Jerzy Grotowski színházi laboratóriumába

frontálódnak egymással a munka során. A soknemzetiségű csoport 1978-ban kezd együtt dolgozni. Grotowski a világ minden tájáról toboroz embereket a közös kutatáshoz - a résztvevők egy-egy tradicionális kultúrát képviselnek. -A munka zártkörű - csak 1980 nyarán adnak lehe­tőséget arra, hogy néhány napra külső résztvevők is bekapcso­lódjanak. Ezt ismét egy zártkörű fázis követi - ekkor még csak hatan dolgoznak Grotov/skival. Valószínű, hogy ebben a szakasz­ban a munka még individuálisabb, mint az előző periódusban: mig akkor "mesterek" gyakorlatait kellett ismételni, Grotowski most arra kéri munkatársait, hogy mutassanak be valami olyan cselekvéssort, amit igazán magukénak éreznek. Ugyanezt a fe­ladatot kapják azok a külső résztvevők, akiket 1981-ben fo­gadnak. A "gyakorlatok", melyeknek több változatát is kidolgoz­ták meglehetősen egyszerűek: hosszú futások mezei utakon és erdei ösvényeken, csukott szemmel, mérhetetlenül lassú moz­gássorok végrehajtása a mezon, forgások az ember saját ten­gelye körül... Mindehhez speciális testtartás, speciális te­kintet és speciálisan megosztott figyelem társul: a gerinc­oszlop egyenes és megfeszített, a tekintet nem koncentrálódik egy-egy tárgyra, csupán átsiklik azokon, mintha egyszerre a­karná az ember érzékelni és befogadni mindazt, ami belefér a látómezőjébe, a figyelem viszont mindig valami olyanra tapad, ami állandóan adott - pl. a légzésre -, és nagyon konkrét. Minden tevékenység előtt a vezető ad néhány utasitást - a lehető legtömörebbet - arra vonatkozóan, hogyan kell vég­rehajtani az adott gyakorlatot. Ezek az utasítások technikai részletekre vonatkoznak - hogyan kell állni, milyen izmokat kell megfeszíteni, milyeneket kell ellazítani, mire kell oda­figyelni, miről kell megfeledkezni stb. t nem szólnak viszont arról, hogy mi a gyakorlat célja, s nem foglalkoznak azzal sem, hogy mi ennek az egésznek az értelme. Sőt, miután az e­gyik alapszabály, hogy mindenki a lehető legcsendesebben vi­selkedik, igyekszik megteremteni a csendet belül és megőriz­ni kivül, ezért a foglalkozások teljes időtartama alatt -

Next

/
Oldalképek
Tartalom