Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 19. (Budapest, 1986)

István Mária: Koreográfus egy prózai színházban. Milloss Aurél emlékezése a Nemzetiben töltött évekről. Millos Aurél: Közös munkám Chiricóval

fogja fel, ebben 8 dekorációban teljesen érvényre jutott. Ellentmondásai, realitás és szimbolika közötti ingadozásai bámulatos módon olvadtak össze. Mindent mitológiai vonatkozásokban látott. Fiatal kora óta, amelyet Görögországban töltött, s ahol elsajátította a beleélés képességét a formák és múzsák kultuszába, művészi világát emlékek és imaginációk töltötték be. A terek, tárgyak, tájak inkább költői-ideális jelentésének, semmint realitásának ábrázolása - Chirico elveinek megfelelően ez történt az Amphion-szinpadképek megalkotása esetében. Igy mindent utalásokban gazdag konfigurációk révén interpretált, általában asszociativ módon. Ilyen képekben mozogtak azután a cselekmény voltaképpeni alakjai: emberek, múzsák, istenek, ideák, tárgyak. Az "élettelen dolgok", amelyek itt mozogtak, egyszer megfelelő jelmezben levő táncosok voltak, máskor a szinpadtechnika segítségével a földből kiemelkedő diszletelemek. Végül pedig a városkép fokozatos megsokszorozásuk által adódott. Alapelveinek megfelelően De Chirico csak a festészet eszközét használta, tehát úgy rendelkezett, hogy ezek a diszletelemek soha ne legyenek plasztikusak, mindig csak sikszerüek. Csak egymáshoz való viszonyuk váltotta ki a sokrétű plaszticitás hatását. Ezzel szemben a "tárgyaknak" öltöztetett táncosok, akik sziklákat, köveket, fákat személyesítettek meg, a táj részeiként hatottak. A cselekmény kezdetekor megjelenő nők és férfiak csoportjánál és magának Amphionnak a kosztümjénél is valószerűségre törekedett, ezek a jelmezek teljesen egyértelműek voltak és erősen karakterizálóak. A fantázia diadalát De Chirico Apollo, a múzsák és azon tánccsoportok számára tartogatta, akik a főhős missziójával azonosultak. Az ilyen kosztümök csak akkor érvényesülnek, ha viselőjük mozdulatai összhangban vannak szimbolikus jelentésükkel, vonalaikkal és színeikkel - azaz Chirico, mikor megtervezte őket, a melodráma teljesen táncos megvalósítására gondolt. Még akkor is a tánc szellemének kellett uralkodnia, ha Amphion a monológját szavalta, nem csak ott, ahol pusztán a tánc eszközeivel kellett magát kifejeznie, sőt kifejezetten táncolnia. Csak igy tudta a mü mitikus-szimbolikus jelentése azt a liturgikus kifejezést