Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Neumayer Katalin: A Pesti Magyar Szinház megnyitása utáni évtized /1837-1847/ szinpadi nyelvének akusztikus stilusa
az elfelejtett szöveget. Ilyen hibák korrigálásával is találkozunk az Athenaeum hasábjain. Néhány kiragadott példa: "Másik hibája Bertának, hogy szerepét ritkán tudja jól, vagy ha tudja is, nincs biztos emlékezete, melly ezen fölül leginkább akkor lesz hozzá hotelen, midőn legjobban ki akarna magáért tenni, midőn játékába erőt kellene öntenie. Micsoda beszédek p.o. az ilyenek: Megtagadom minden csepp vérét testvéri véremnek? De ennek legalább értelme van; hanem mond ő gyakran 's különösen mai estre is olly zagyvalókot /s e hiba több színészeinkkel közös/' s a* rossz tanulásnak a következménye, hogy ha nyomban megkérdenők, bizonyosan nem tudná, mit akart mondani."/ 20 / Más helyütt ugyanerről ir: "Még egy megjegyzést a* beszéd' elforgatásáról, melyben színészeink gyakorta vétkesek s éppen oly helyeken, melyeket leginkább ki kellene emelniök, vagy akarnának is, ha rosszul redigált emlékezetÖk őket el nem hagyná. Ilyen volt a mostani előadásban: ez olyan diadal, melyet Mátyás király ront el ehelyett: ez a legelső diadal, melyet Mátyás király ront el. Amaz érthetetlen semmi, ez oly dolog, melyet maga helyén méltó vala, meghallani."/ 21 ' Kényszerszünetekről, mondatismétlósékről is panaszkodik a kritika: "Botránkoztató készületlenség kezd elharapózni a^ magyar színházban, mi általános szorgalmatlanságból vagy próbád hiányából ered-e: nehéz megmondani, ha csak mindkettőt nem akarjuk okúi venni, leginkább érezhető e készületlenség a* csoportozatokban, hol több, sebesen*s néha elmésen összevágó beszédet kellene hallanunk. S mit hallunk többnyire? Értelmetlenül összezagyvált tereferélést, hol egyik a' másik szerepébe vág, vagy azt el is mondja, néha mindketten ugyanazt elmondják, többnyire pedig untató, vagy inkább boszontó szünetek után, mintegy vasfogóval kihiízva jő a 1 rég várt szó..."/ 22 / Ebben a kritikában Vörösmarty két igen lényeges okot emlit: a szinészek képzettségének, műveltségének, és a próbáknak a hiányát. S valóban: a szinház megnyitása utáni években a szinház művészei mindenfajta képzés hiján voltak, általános műveltségüket is csak otthonról hozhatták magukkal. Minimális számú próbát tartottak az előadás előtt, amelyeken nem nagyon nyilt lehetőség a jól-rosszul memorizált szövegek gyakor-
