Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái
dájává: "... egészen a közelmúltig a Budai Nagy Antal, az Énekes Madár, a Martinovics volt a művészi mérce..."/ / Magát a Martinovics-témát újra drámába foglalta Kocsis István. A bibliai téma, melynek már oly régi hagyománya volt az erdélyi egyházi és világi irodalomban egyaránt, a jelen drámaíróját nem hagyta érintetlenül: Székely János Profán passió jában éled újjá. De nemcsak ezek a témák maradtak élőek. Az egyén és történelem, egyén és hatalom viszonyán belül a végsőkig kitartó belső emberi helytállás mint fő morális pozitívum újra és újra felbukkan. Az, amiért Bánffy Hajnóczy alakját megformálta: a példakép, az eszme melletti végső kiállást, a belső szabadság ezáltali megtartását és a vak önkénynyel való szembeállítását láthatjuk viszont Székely Prot estánsok cimü drámájának három testvéralBkjában, vagy Sütő Csillag a máglyán S erve t-j ében. Ők, akárcsak Bánffy, a humanizmus jogát követelik a társadalomban a felelősségteljes cselekvés által. Amit Hajnóczy úgy fogalmaz meg: "Az ember csak Önmagát Ítélheti áldozatra! Mást nem..."/ 82 /, azt Székelynél a következőképpen mondja Júdás a Profán passiób an, csak markánsabban, Krisztust vádolva: "Nagyon jól tudta, hogy a halálba küld, mégis elküldött. Gyilkos volt. Gyilkosnak lenni pedig senki/83/ nek sincs joga." J Erdély szellemi atmoszférájában tehát ma is helye van ezeknek a kérdéseknek. Mint láttuk, Erdély légköre mozgatta meg Bánffy ban is mindezt, s tette életének vezérlő elvévé. Nem volt baloldali érzelmű, de humanista volt. A két világháború közötti kornak számos negativ vonásától iveit életműve eddig a pontig, az emberséges irói és egyéni magatartás kiteljesedéséig, amelyben akkor is hitt, amikor már csak nagyon kevesen biztek benne. Jegyzetek 1. Schöpf lin Aladár: Bánffy és Kisbán. Újságcikk, a lap neve ismeretlen. Lelőhelye: Bánffy-hagyaték. Budapest Ráday Levéltár.
