Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái
legősibb keletkezése talán ez volt, bár most bizonyára plasztikusabban mondom el mindazt, mint ahogy akkor bennem élt* De mégis élt, öntudatlan tudatalatti életet."/ 60 / E két ellentétes szemszögből megirt mü Indíttatása nagyjából egyazon időben született meg. A nagyúr megírása után azonnal hozzá is kezdett a Martinovics-témához, de abbahagyta. A müvek problematikájának ellentétes volta ismét csak az iró egyéniségének ellentmondásosságát, ellentétes tartalmai egymás mellett élését kottázza újra. Akkoriban olvassa Fraknóit, amikor Nietzsche Übermentsch-elméletét, s e két mü egyazon 1dőben hat rá, mégpedig mélyen, és komolyan: "ha végigtekintek elég hosszú életem munkáin, drámáim közül kettő annak a rejtélyes Daimon-nak ösztökélésére Íródott. Az egyik a Nagyúr a másik a Martinovics."/ 6l / S mégis némi egyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy ami Attila nagyságának erénye, az Martinovics vétke: a történelem kerekét saját akarata szerint akarta forgatni, s önmagát előbbre valónak tartotta mindenkinél és mindennél. Igy válik ez ő kezében maga a magasztos forradalmi ideológia és a felvilágosodás gondolatrendszere is játékszerré. Méltatlanná válik arra, hogy ezeket használja és hogy hivatkozzon rájuk, mivel az ő eszközei az önkény eszközeivel azonosak. Miként az Önkény nem veszi figyelembe a tömeget, a közösséget, amelyre rátelepült, úgy Martinovics is a lehető legmesszebre került azoktól, akiknek a nevében cselekszik. Egy alapvetően közösségi ideológia nevében tekint el a közösség fölött, s ezért tetteinek nem lehet valóságos és jogos célja. Hajnóczy alakjával való összemérettetéséből kiviláglik: legsúlyosabb vétke mégis csak az, hogy az embert illetve az emberek együttesét is eszköznek tekinti. Egyén és közösség, tehát, taszítja egymást ebben a kontaktusban a közöttük levő vákuum miatt, melyet egyedül Martinovics hoz létre. Itt már nem is csak az erkölcs hiányáról, de annak a humánumnak a hiányáról beszél az iró, melynek alapvetően el kell töltenie azt, aki embertársai földi, társadalmi megváltására is vállalkozott, nemcsak a sajátjára. Bánffy tehát a mü vógkicsengésével az etikai és humanista értékrendszer talpraállitását köve-
