Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Tóth Agnes: Bánffy Miklós drámái

rára és a Szöktetés a szerájból cimü operára komponált elképzelései is. Kiemelkedő tette volt, hogy a hivatalos kultúrpolitika ellenkezése ellenére kiharcolta Balázs Béla két müvének Bartók Béla által megzenésített változata bemutatóját az Operaházban: 1917-ben A fából faragott királyfi

. 1918-ban a Kékszakállú herceg vára került színpadra ily módon. Felismerte e darabok modernségét, átérezte a szinpadi forma és a zene újdonságait, s felkarolta e müveket. Modern drámai forma - ellentmondásos gondolati tartalom Abban az évben, amikor gróf Bánffy Miklós elvállalta az intendáns! feladatkört, Kisbán Miklós újabb drámája került színre: A nagyúr

. Az előjáték és a három felvonás a hun idők világába vitte vissza a nézőt. Attilának, Isten ostorának magányos nagyságáig emelte a szemet, és vezette annak haláláig. Az iró igy emlékszik e szinmü megírásának indíttatására: "A nagyúr sok minden más mellett ellentmondás és válasz a századvégnek arra az irányára, melynek fő képviselői az angollá lett német Max Müller és a németté lett angol I. G. Chamberlain, kik az árja népek fensőbbségét hirdették minden egyéb fajta nép fölött, s bárhol a világban kultúrát tapasztaltak, azt akármilyen erőszakos érveléssel az indo/22/ germán eredetre vitték vissza." ' Bánffy e kérdésben nem úgy szolgálta az igazságot a dráma keretében, hogy helyes összefüggések tükrében cáfolta az indogermán felsőbbséget hirdetők eszméit, hanem egy ellen-elméletet alkotva tekintett Nyugattal szemben Kelet felé. Itt a keletről jött nomád népek állnak a germánok és a szlávok felett, s azok alávetett helyzetét elméletileg igazolja a dráma. Eszerint különülnek el a dráma szereplői lényegében hunokként és nem-hunokként. A népekből ily módon épített piramis csúcsán pedig maga Attila fejedelem áll. Bánffy historizáló módon nyúlt tehát e történelmi témához, melyben épp ezért szerepet kap a mon-