Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Kincses Edit: Csepreghy Ferenc dramaturgiája

dásban okozza Saul és a választott nép vesztét. Saul ellen olyan erőket vet be /a prófétai átok/, amely ellen Saul véd­telen, mert a Sors, amit Sámuel kihiv ellene, emberi erővel nem legyőzhető. Nem s aul a tragikus folyamat megindítója, ha­nem Sámuel, aki feldühödött, amiért nem várta meg a filiszteu­sok ellen harba induló Saul király őt az áldozatok bemutatá­sával, és a nép követelésére maga mutatott be az istennek áldozatot. Sámuel két vétségében tartja bűnösnek Saul királyt. Egyik, hogy áthágta a királyi hatalom korlátait: maga mutatott be ál­dozatot a főpap helyett, ezzel mintegy egyesitette magában az evilági és egyházi hatalmat. A másik, hogy nem ölte meg a ha­difoglyokat, hanem diplomáciai és hadi sikereket vélt elérni általuk. A hatalom kétféle értelmezését testesiti meg Csepreghy két drámai hőse. Saul a haza és a nép valós érdekeit képvise­li, Sámuel pedig rugalmatlanságával, a törvények mechanikus, betűszerinti értelmezésével visszaél hatalmával, és éppen a­zok ellen forditja, akik érdekében azok megszülettek: a nép és a haza érdekében. Sámuel nem tragikus hős, az eseményekben nem közvetlenül vesz részt, meghatározó szerepet cselekményt inditó tettével /Dávid királlyá kenése/ és átkával játszik. Tette lélektani­lag nincsen indokolva, mindvégig rejtve marad, milyen lelki tényezők vagy politikai megfontolások alapján cselekedett igy. Bár tette és átka kizökkenti a főhőst, Sault addigi életéből, mégsem érezzük azonos minőségű ellenfeleknek őket: Saul mind­végig megőrzi emberi méreteit és lehetőségeit, Sámuel viszont profetikus hatalmánál fogva a Sors szerepkörébe emelkedik. Igy, a cselekmény indulásakor Saul olyan ember, akinek a sor­sa ellen kell fölvenni a küzdelmet, s az erőviszonyok nem e­gyenlők. Sámuel csak a darab záróakkordjaként jelenik meg mégegyszer, akkor is csak látomás formájában, mert időközben elköltözött az élők sorából. Akkor is passziv, mindössze Ö­römmel nyugtázza jóslata beteljesülését. A cselekmény során a cselekvő ellenfél funkcióját Dávid tölti be:

Next

/
Oldalképek
Tartalom