Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Kincses Edit: Csepreghy Ferenc dramaturgiája

más lehetősége. A másik érdekes munkásfigura: Sikszl, a versfaragó. Ő a darab egyik humorforrása, minden helyzetben előáll szellemesen bugyuta költeményeivel. A cretlő-botló, minden lében kanál fűzfapoétában Csepreghy magát gúnyolta ki, saját helyzetét és társaihoz fűződő kapcsolatát formálta meg. Idézzük a fűzfapoéta egyik rigmusát, amellyel Háger kocsmárost köszöntötte születésnapja alkalmából. A vers magyar-német vegyes szókincse nagyon jellemző volt a múlt századi Pest-Budára, főképp a világotjárt, külföldön tanult iparos rétegre. A különböző szakmák szókincsüket idegen nyel vekből, többnyire a németből vették. Az idegen szavakat nem forditották le magyarra, hiszen magyar megfelelőjük nem létezett, igy a német szakkifejezést magyaros kiejtéssel, elferdítve használták. Ez mind Csepreghy bécsi nemzetközi társaságában, mind a XIX. századi magyaros szinpadon ellenállna tatlanul komikus volt. Korcsmáros ur! Mert a neve Háger A szölleit sohse érje hágel; Szép termete ne is legyen máger, Ne nézzen ki, mint valami nágel! Ar

endáj át meg ne rontsa stájger, Ne zaklassa adószedő fráter, Háta csontját sohse érje sláger, Ajkairól ne hangozzék kláger, Háza frontján amennyi csak ráfér, Három soron legyen salugáter, Vigan éljen, mint valami jáger, Megbecsülje szomszéd, koma, sváger, Ur legyen, mint maga Herkópáter; S ha ez a vers nem is hegzamáter, Sört ide most, és az legyen láger! Vivát! A darab egyik érdekessége, jobb kifejezést nem tudok rá a magyar kérdés. Csepreghynek döntő élménye lehetett külföldi útjain, hogy az idegen környezet, a másság, idegenség tudata elmélyitette benne magyar voltát. Pölismerte a magyar és külföldi viszonyokban rejlő különbözőségeket és azonossá-