Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)
Csapláros István: Lengyelek a régi magyar színpadon. Régi magyar szinpadunk lengyel repertoárja
Más a lengyel tárgyú darabok fogadtatása az 1830. évi ún. novemberi felkelés előtt ós utána. Csak a küzdelem bukása után fordult elő főként a vájtfülüek számára egyes darabok / Zolky . Benyovszky . Két pisztoly , stb./ megtekintése után az ún. belehallás: utalás az egykorú lengyel eseményekre, rokonszenvekre, az analógiák felismerése, esetleg alkalmazása hazai viszonyokra. Az is viszont előfordulhatott a szombati és vásári bemutatók alkalmi közönségével, hogy először találkozott a lengyel kérdéssel, a lengyel szimpátiákkal, minthogy ez az alkalmi közönségréteg valószínűen sem újságot, sem szépirodalmat nem olvasott... Meg szeretnénk még jegyezni még azt is, hogy amikor a szinpadon a lengyel téma sűrűsödik, ott rendszerint jelen van az Apotheosis szerzője, a nagy lengyelbarát Bajza. Ő nemcsak az ismert magyar !l Polenlied"-nek szerzője, de szerkesztői, forditói, prózaírói és történelemnépszerüsitői munkásságában is következetesen megtalálható ez a polonofil vonal. A régi magyar szinpadnak nem csekély eredményei is voltak az egykorú lengyel drámairodalom befogadása területén. Persze a német közvetítés /ennek francia gyökereire próbáltunk szintén rámutatni/ még szükséges volt. Nincs még elég sokáig lengyelül tudó iró-költő forditó, de Predro időben való felfedezése /ma már nem a legjobbnak tekintett Huszárok és dá mák c. vígjátékának bemutatásával/ 1835, 1837/ a német bemutatók/1825/ után az e 1 s ő volt egész Európában. S^ovacki Mazeppáj ának szinrevitelében pedig az egész lengyel irodalmat is megelőztük... Kitekintés E beszámoló jellegű tanulmány olvasója joggal teheti fel a szerzőnek a kérdést: no és milyen volt a folytatás? Megint csak elsősorban, de nem kizárólag a Nemzeti Szinház műsorára koncentrálva próbálunk feleletet adni erre a kérdésre, éspedig 3 tematikai csoportban:
