Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 18. (Budapest, 1985)

Csapláros István: Lengyelek a régi magyar színpadon. Régi magyar szinpadunk lengyel repertoárja

We is sent hum dráma je János herceg fogságának es kiszabadulásának történetéhez kapcsolódik, de többször hangot kap benne az elnyomott finn nép vezetőinek szabadságvágya is, felfogható a hatalommal való szembenállás müvének is. A darab tartalmából: A darabban két tábor áll egymással szemben. A fogságban lévő János hivei, elsősorban finnek, de becsületes svédek is, mint pl. gróf Richers, V8gy Braske tanácsos, sőt az igazságos, egyszerű származású Mária svéd királynő. Velük szemben az intrikus JÖran kancellár el akarja érni az ingadozó, idegbeteg Erik királynál János halálos Ítéletét. Az elnyomással szembeni szabadsággondolst többször szólal meg ebben a darabban. Maga a királyné szájából is: "Szabadságra törekszik az ember /.../, a a szabadságot vadássza, mig tart lehelete." Maga János csak az utolsó előtti felvonásban jut szóhoz: "Azt kerestem, amit rokon vérem tőlem megtagadott: a szabadságot". Jánost halálra Ítélik,^ de Mária királynő előbb János családját, majd magát Jánost is megmenti. Erik elismeri : "hogy /.../ nyugalomra csak az egyetértés útja vezet". A történelmi drámának különben János herceg csak szenvedő és nem cselekvő hőse. Voltaképpen csak a 3. és a 4. felvonásban látjuk szenvedőként a szinpadon. Gsak a birák előtti szavaiban mutatja meg, hogy lehetne igazi drámai hős is. A cselekmeny a hazafias finneknek és az igazságos svédeknek harca az intrikusokkal, és az opportunista svéd vezetőkkel. Viszont döntő az egyszerű, paraszti származású svéd királyné megtartása. Bár a darab figyelmeztet a leigázott finnek emberi érzéseire, a monarchián belül az egyetnemértés veszélyeire, de végső kihangzásban dinasztikus érdekű, Ausztrián belül kibékítő célokat szolgálhatott. Weissenthurn drámáját Varsóban L.A. Dmuszewski /1777-1847/ szinész és szinpadi szerző adaptálta lengyelre. Mária svéd királyné és Katalin lengyel királyleány cimen. Első bemutatója 1819. dec. 17-én történt, jelentőségét az a tény is aláhúzta, hogy a szinész-forditó egyúttal jutalomjátékául is választotta. A negyedik bemutató után a cenzúrahivatal megérezve az analógiát - hamarosan be is tiltotta. A darab sikercsúcsát a novemberi felkelés idején érte el, ekkor háromszor is adták, más, addig szintén betiltott darabok repertoártársaságában és ekkor a szenvedő finneket lengyelekként