Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)

Soós Erika: Shakespeare-rendezések a Nemzeti Színházban /1920-1945/

ben Urayt kérik fel a dán királyfi szerepére. Lirai szerepköréből azonban itt sem tud kilépni. Hiányzik belőle az erő, Hamletja neuraszténiás, sőt, időnként feminin jelenség. Az őrültséget valódi őrültségnek látja, s ezt állandó izgékony mozgásával, túlzott kézmozdulataival érzékelteti. Ez még olyan jeleneteknél is megtalálható, ahol a szöveg nem ad utasítást a bomlott elmeállapot megmutatására. Ő a tépelődő, megtorpanó, sajátmagát is kigúnyoló Hamletet játssza. A boszszúállás cselszövése izgatja, inkább kapkod, mint tétovázik. A téboly és a keserű okosság keveredik benne. De idézzünk egy korabeli kritikust, aki a legszellemesebben foglalja öszsze Uray erényeit ós hibáit. "Minden fegyelmezett pórusával vigyáz arra, hogy át ne tüzesedjók. Szeme is hideg és szürke. Hangja fakó, ha felemell; metsző. Széttárt ujjaival szélmaimozik a feje fölött. Távolról áradó melegség helyett távolról áradó jegességet fakaszt. Nem drukkolunk neki: félünk tőle. Fekete bársonyába zárva nem reflektál részvétünkre. Dolga van, ezt intézi el a színen, férfiasan és suhintások közt, /17/ mint a damaszkuszi penge. Félelmetes Hamlet." u Félelmetes, időnkónt komikus, de hiányzik belőle az a zsenialitás, ami Ódryt jellemezte, s amit Hevesi megkiván Hamlet színészétől. Alakítását három rétegből gyúrja össze. Erősen érződik rajta a korábbi lirai szerepkör. Nagy szerepet kap Hamletjében éles logikájú, iróniára hajló, idegesen fölényes egyénisége. Harmadrészt igyekszik annak a rendezői koncepciónak megfeleni, hogy ő egy túlfinomult kultúrlóny, aki szembekerül a sötét középkorral. Uray játékának hiányosságai kevésbé voltak feltűnőek, hiszen partnerei ellen még több kifogás merülhetett föl. Kiss Ferenc Claudiusa teljesen elvesztette démoniságát, inkább az ellenszenvet keltő rosszmájúságot hangsúlyozta. Maszkja egy kedélyes Bacchusra emlékeztet. Gonosz, kaján és buja, de nem az a középkori kényúr, akit Németh Antal elképzelt Claudius alakjában. A kenetteljes, őszintétlen intrikust formálja meg, s mivel Hamletnál is láttuk, hogy Uray főleg a cselszövésre helyezi a hangsúlyt, Így a drámából az