Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 17. (Budapest, 1985)

Soós Erika: Shakespeare-rendezések a Nemzeti Színházban /1920-1945/

Hevesi számára Shakespeare nemcsak szinházi hagyomány, hanem elkötelezettség, példa nélkül álló rajongás, mind elméleti, mind gyakorlati tevékenységében. Publicisztikájának jelentős része az angol költővel foglalkozik, szinésznevelő munkáiban gyakran hivatkozik nagy Shakespeare-szinészekre, s életének harmadik rendezése a Sok hűhó semmiért cimü dráma 1902-ben a Nemzeti Színházban. Shakespeare-t rendez, színészeket koszit fel eljátszására, külföldi előadásokat birál, s még arra is ügyel, hogy fordítási pontatlanságokat javitson ki. Először nézzük a számadatokat. 1920 és 1945 között 671 Shakespeare-előadás volt, amelyből 298 Hevesi rendezésében fut. Igazgatósága alatt 33 új szinpadraállitás van, amelyből 29-et ő maga rendez. Valószínű, hogy olyan más Shakespearerendezők, mint Horváth Jenő, Horváth Árpád, Rádai Dénes sem tudták magukat teljesen kivonni Hevesi szellemi hatása alól. A Shakespeare-játszás nehézségeivel azonban ő is tisztában van, elméletileg már hosszú ideje foglalkozik e kérdéssel. Néhányszor kisérletet tesz ötleteinek gyakorlati megvalósítására is. Ilyen próbálkozás A vihar 1910-es és a Hamlet 1911es előadása a Nemzeti Színházban. E két darabnál Hevesi viszszatér a Shakespeare-szinpadhoz, a kritika azonban fanyalogva, kuriózumként fogadja. Az igazi Shakespeare színpadra állitása Hevesi szerint három tényezőn múlik. Az egyik a szinész, a másik a szinpad, a harmadik a dramaturg. Igazgatói székbe kerülése után úgy érzi, megvalósíthatja élete nagy álmát, s energiájának jelentős részét e három tényező tökéletesítésére fordítja. A szinészi játékban a főhangsúlyt a természetes játékstílusra helyezi, ami nála nem a naturalizmussal egyenértékű. 1922-ig a Nemzeti Szinházban még mindig nem dőlt el az a harc, amely a Vigszinház által képviselt természetes stilus és a hagyományos, szónokias iskola között folyt. A természetes beszéd győzelmét nehezítik a szinház körülményei is. A felül nyitott színpadon mindaddig a deklamáló iskola képviselői vannak előnyben, amig a zsinórpadlás alá nem kerül mennyezet. A rossz akusztikai viszonyok, a nézőtértől tizenegy méter távolságra lévő szinpad nem kedvez a normális emberi beszédnek.